Helyesírás és hejesírás

Azt mondják, mindenkinek megvan a maga nünükéje. Ahogy elnézem a napjainkban engem körülvevő világot, bizony az enyém meglehetősen avitt. Számomra napi szinten rendkívül fontos a magyar helyesírás, a nyelvhelyesség.

„Ly vagy „j”?

Utóbbi olyannyira, hogy a televíziós, rádiós műsorvezetőket hallgatva, képes vagyok hangosan kijavítani őket. Talán azt remélem, hogy telepatikusan eljut hozzájuk a jó szándékú üzenet.

A mániám kisiskolásként kezdődött. A tanító nénik, majd később a magyar nyelvet és irodalmat oktató tanárok szigorúan megkövetelték, hogy tudjuk mindazt alkalmazni, amit a helyesírásról tanítanak nekünk. Ami engem illet, imádtam olvasni, s így, a könyvekből észrevétlenül tanultam a helyesírást is. (De akkor a könyvkiadók nem spórolták ki az előállítási költségekből a szerkesztők meg a korrektorok fizetését…) Az „ly” meg a „j” közötti különbségtétel akkoriban is gondot okozott. Aztán az egyik tanárunktól „mankót” kaptunk: „magatokban mondjátok ki „l”-lel a problémás szót, s ha úgy is fölismerhető az értelme, akkor bizonyosan „ly”-nal kell írni.”

Aztán amikor magam is magyar nyelv és irodalom szakos tanár lettem, bizony meglehetősen szigorúan osztályoztam az írásbelik helyesírási hibáit. És ugyanígy követeltem a gyerekeimtől is. Helytelen nyelvhasználatra szóban is figyelmeztettem őket. Nincs is gond sem azzal, amit írnak, sem azzal, amit mondanak. Az írásbeli nyelvhasználat szigorúbb a szóbelinél. Velem ugyancsak előfordul, hogy olyan mondat hagyja el a számat, amit így soha nem írnék le. De szerencsére ott van a fiam – aki informatikus és nem megszállott nyelvőr, mint az anyja –, és ő rendkívül nagy élvezettel kijavít. Én pedig őszintén örülök…

Győzött a világ legbutább érve

Emlékszem, még az „átkosban” megrendezték a magyar nyelvészek nemzetközi kongresszusát, ahol az egyik téma az volt, hogy szükség van-e a „j” mellett az „ly”-ra is. Az egyik indoklás –amellyel én is azonosultam – szerint nem szabad változtatni, mert a kettő megkülönböztetett használata nyelvtörténeti emlék. Ez azonban nem hatott, mert sok tudósnak az volt a véleménye, hogy ha az emberek ilyen nagy százalékban képtelenek alkalmazni az „ly”-t, akkor el kell törölni. Végül győzött a világ legbutább érve:

„gondoljátok el, hogy nézne ki az „Erdély” szó így: „Erdéj”. Amúgy tényleg borzasztó!

Aztán évekkel később a nyelvészek ismét a „tömegek uszályába” kerültek. Az eredmény: ma már nem hiba, ha valaki elfelejti, hogy léteznek ikes igék, amelyeket másként ragozunk. Ahogy múlnak a fejem fölött az esztendők, sok mindent elfelejtek. De az ikes igéket nem! Legfeljebb rám sütik, hogy maradi vagyok.

Honnan is tudnák?!

Ma már egyre nehezebb a magyar szakos tanárok dolga. Nemcsak azért, mert kevesebb heti óraszámban tanítanak, hanem azért is, mert a gyerekek jó része könyvek helyett az okostelefonját, az internetet vizslatja. És korrektor nemcsak a könyvkiadóknál nincs… Aztán nálam tavaly beütött a mennykő. Egyszer csak azt olvastam az MTI hírei között, hogy a magyar írásbeli érettséginél rossz helyesírás miatt nem vonnak le pontot az írásbeli osztályozásánál. Inkább nem minősítem!

Ezek után csak az a kérdésem, hogy vajon mikor küldi a kormány a középiskolás diákokat államköltségen anyanyelvi táborba?

Kapcsolódó

Nyelvében él a nemzet – de hol van már az a szép magyar nyelv?!