Hétvégi firkarcolat- formáról és tartalomról csak úgy hevenyészve

A tartalom több ezer éve fekszik már kiterítve a történelem halottasházának ravatalán. Csak a forma járja a táncot, azóta is egyre és szippantja magába az emberiséget!

Kosztolányival azonosulok, amikor azt mondja:

„Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.”

Ördögi tánc ez,

Uram irgalmazz, a forma teszi isten képévé ezt az egészet. Csak az anyag marad ott egyedül, körülötte a cunami forma s emígy a goethei mondás, mely szerint azt sem az idők, sem a hatalmak el nem rontják.

Mert élve nő a rendeltetett, a forma, mi is a teremtés és kitől való s mi volt vajon előbb a tyúk, vagy a tojás és kinek a képére vagyunk gyúrva, hogy ne legyen faragott képed a szemünk előtt, lélek a lélekért, szemet szemért és fogat fogért, ezek már nem mendemondák, csak azt tudnám, hogy bennem lakozik e mindez, vagy ott kívül Uram.

Erős vár a mi istenünk

És akkor jő majd a lutheri mondás, erős vár a mi istenünk, kemény vasunk és vérünk, ínségben együtt van velünk, megvált és harcol értünk, de mi lesz közben a Kálvin téri hajléktalanokkal?

Mert a mostani illiberálisok jól véssék eszükbe, mit is mondott az 1546. február 18.-án elhunyt német lelkész, több mint négyszáz évvel ezelőtt:

„ A régiek bölcsen gondolták és rendelték, hogy az emberek valamely tisztes dologban fáradjanak és gyakorlatozzanak, nehogy dúskálódásban, fertelmeskedésben, zabálódásban, részegeskedésben és hasztalan játszódásokban fetrengjenek”.

És mi lesz a baconi érveléssel, mely szerint hajdanán megmutatták a hajótöréstől megmenekültek fogadalmi táblácskáit s így akarták rávenni őket arra, hogy elismerjék végre az istenek hatalmát, de megkérdezték mégis, hogy hol vannak azok táblái, akik a fogadalmuk ellenére maguk is vízbefúltak. És hol van a Tatárszentgyörgyi kis Marci gyerek apja öléből, vajon hányféle isten van és mennyiféle istentisztelet Uram?

Parasat hasavua

Ugye nincs itt most képmutatás, ha ölelkezne ismét a tartalom meg a forma, kinek is írok mindenkinek, vagy senkinek, vagy csak nekik, ismerőseimnek, amott meg a parasat hasavua, mellette a hirdetési felületen himbálódzó fallosok vannak kiteregetve.

Kinek is írok és mennyiért, ima meg egyház, hitem meg hiszekegy istenhit és káromlás, néma harangok és tovatűnő kerepelések, fagyöngybe burkolt sütemények, töviskoszorúba rejtett locsolóvizekkel, fonott kalácsba sütött bárányszelet, no meg az elmaradhatatlan lábmosdatás, öröm remény és kételkedés, ki is vagyok én Uram.

Miként George Bernard Shaw mondta:

„Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”

Már nem volt hiábavaló éltem, mert, ha sovány szintemen is, de magyar nyelven pár esetben a neten megjelenhettem!

Ölelve nem pedig ölve

A zsidók királya voltál, vagy valami más, a telefonkönyvet is megtanulhatnám kívülről nem csak a bibliát, a kölni püspök Dibelius a kilencszázharmincas évek végén arra buzdította híveit, ne féljenek az új bombától, mert az gyorsan és fájdalommentesen juttat mindnyájunkat az oly hőn áhított mennyországba.

Márai tudta azt, amit mi még nem:

„Különös, a magyar nyelvben összecseng és egymásból következik ez a két szó: ölés és ölelés”.

Uram csak az a forma ne járná ördögi táncát örökké velünk, mikor fog ismét megszületni József Attila, ki átjön, gyalog a Balatonon s egy percre majd megáll, lehet, hogy találkozik veled, mondd már el neki, mikor akarod végre csitítani a formát, hogy feltámadjon újra a tartalom s egymást ölelve egymásba hatolva éljenek ezentúl, békességben, nem dulakodva Uram!

Hétvégi firkarcolat- avagy először emberek vagyunk és csak utána magyarok

Hétvégi firkarcolat – avagy akinek tollas a háta