Sport
Heung-Min Son győztes gólt szerzett a Manchester City ellen
Kisebb meglepetésre a Tottenham Hotspur várhatja kedvezőbb helyzetből a labdarúgó Bajnokok Ligája angol negyeddöntőjének visszavágóját, miután 1-0-ra legyőzte a vendég Manchester Cityt. A másik keddi mérkőzésen a Liverpool 2-0-ra verte a vendég FC Portót.
Londonban, a Tottenham új stadionjában a manchesteriek kezdtek aktívabban, letámadással nehezítették a hazaiak labdakihozatalait, s ezzel többször kellemetlen helyzetbe hozták a Tottenham játékosait. A fölény 10 percig meddő volt, majd Raheem Sterling indult meg a bal oldalról középre. 16 méterről leadott lövésébe Danny Rose vetődött bele, ám – amint az a videózás után kiderült – kézzel blokkolt. Björn Kuipers büntetőt ítélt, Sergio Agüero viszont nem élt a lehetőséggel. A kapu bal oldalát célozta meg, de félmagas lövését Hugo Lloris kapus hárította. A kihagyott 11-es után kissé zavartnak tűnt a vendégcsapat, s a félidő hátralévő részében a Tottenham játszott veszélyesebben, viszont csak helyzetekig jutott, gólt nem tudott szerezni.
A második játékrész elején lüktető volt a játék,
mindkét oldalon adódtak helyzetek. Tíz percet követően viszont mindkét csapat visszavett a tempóból. Egészen az utolsó negyedóráig eseménytelenül teltek a percek, majd a manchesteriek kerültek fölénybe, mégis a hazaiak szereztek gólt. Eriksen passzolt a vendégvédelem mögé a tizenhatos jobb oldalán berobbanó Heung-Min Sonhoz, aki pontatlanul vette át a labdát, de még az alapvonalon megállította, majd befelé tolta, s ballal laposan a kapuba lőtt (1-0):
A hajrában Josep Guardiola együttese mindent megtett az egyenlítésért, de a Tottenham jól védekezett, s megőrizte kapuját a góltól.
A tavalyi döntős Liverpool esélyeshez méltóan kezdte az FC Porto elleni találkozót, amelynek már az ötödik percében gólt szerzett Naby Keita megpattanó lövésével. A folytatásban is Jürgen Klopp csapata játszott fölényben, s a félidő közepén egy szép támadás végén Roberto Firmino növelte az előnyt.
A második játékrészben a portugál gárda veszélyesebben futballozott. Több lehetősége is volt a szépítésre, de ezekkel nem tudott élni, így nagyon nehéz helyzetbe került a jövő heti portói visszavágóra.
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzések:
Tottenham Hotspur-Manchester City 1-0 (0-0)
London, Tottenham Hotspur-stadion, 60 044 néző. Vezette: Björn Kuipers (holland)
Gól: Heung-Min Son (78.)
Hotspur: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, D. Rose – Sissoko, Winks (Wanyama, 81.) – Alli (F. Llorente, 87.), Eriksen, Son – H. Kane (Lucas Moura, 58.)
ManCity: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte, Delph – Fernandinho – Gündogan, Silva (De Bruyne, 89.) – Mahrez (L. Sané, 89.), Agüero (Gabriel Jesus, 71.), Sterling.
FC Liverpool-FC Porto 2-0 (2-0)
Liverpool, Anfield Road, 52 465 néző. Vezette: Antonio Mateu Lopez (spanyol)
Gól: Keita (5.), Roberto Firmino (26.)
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Lovren, van Dijk, Milner – J. Henderson – Fabinho, Keita – M. Salah, Roberto Firmino (Sturridge, 82.), S. Mané (Origi, 73.).
Porto: Casillas – Maxi Pereira (Fernando Andrade, 77.), Felipe, Eder Militao, Alex Telles – Otavio, Oliver (Bruno Costa, 73.), Danilo Pereira, J. Corona – Marega, Soares (Brahimi, 62.).
A visszavágókat jövő szerdán rendezik.
(MTI)
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?