Hiába a kiváló kezdeményezés, egyeseknek csak a lejáratás fontos!

Több évtizedes pályafutásom során sokféle emberrel készítettem interjút. Pártelnöktől kormányfőig, Brüsszeli vezetőtől Kossuth díjas színészig, de egyetlen olyannal sem, akinek hat diplomája volt.

Diploma reál és humán tárgyakból is

Kíváncsian – és bevallom, izgatottan – vártam hát a személyes találkozást dr. Danyi Gyulával, akinek neve mostanában kezdett forogni a sajtóban, lévén, hogy főiskolát alapít Hatvanban. Már megvan a 40 tagú oktatói gárda ő pedig az oktatási intézmény rektorjelöltje. Az akkreditáció ügyében augusztus 8-án találkozik az EMMI illetékesével.

– Bizonyára nem csak engem érdekel, hogy mi mindenből szerzett diplomát – tettem föl a kérdést egy tudós sokdiplomásra egyáltalán nem hasonlító küllemű fiatalembernek.

– Sorolom: informatikus mérnöki, műszaki tanári, multimédia mérnöki, mérnöktanári, műszaki egyetemi vezetőképző oktatási menedzseri. A doktori címet az ELTE-n szereztem, a tanulás-tanítás doktori programban.

– Van valamiféle oka, története az ilyen elképesztő mennyiségű tanulásnak?

– Egyszerű parasztcsaládból származom. Én vagyok az egy szem diplomás. Két-három éves lehettem, amikor tanúja voltam egy családi konfliktusnak. És ez nagyon megviselt. Olyannyira, hogy attól kezdve dadogtam. Hat éves koromban ezért az óvodában a kisegítő iskolát javasolták, amiről édesanyám hallani sem akart. Így hát normál iskolába írattak be.

A gyerekkori erős akarat motiválta

– Nem lehetett könnyű dolga a többiek között egy dadogó kisfiúnak…

– Nagyon sok nehézségem adódott ebből, minden lehetőségért küzdöttem, ám ez idővel megerősített abban, hogy megszabadulok ettől a beszédhibától. És azt hiszem, ez az igen erős akarat, a motiváció bennem mind a mai napig. Nem jártam logopédushoz, saját erőből szabadultam meg a dadogástól és a gúnyolódás okán kialakuló önbizalomhiánytól is. Idővel megváltozott a kapcsolatom az osztálytársaimmal. Fel- és elismerték az erőfeszítésemet. Nem terveztem magamnak diplomát, nem mertem nagyot álmodni. Ezért végeztem a postaforgalmi szakközépiskolában. A tanáraim biztattak: tanuljak tovább. Annyira hittek bennem, hogy a postától még ösztöndíjat is kaptam.

– Volt egy félmondata, hogy a gyerekkori erős akarat a mai napig motiválja…

–Igen… Megtanultam klarinéton játszani, és képzelje, már több filmben szinkronizáltam is. Egy ismerős szinkronrendező ráállt, hogy kipróbál, és azt mondta, van érzékem hozzá. Így módot adott arra, hogy ez a vágyam teljesüljön. Gondolja el, mit jelentett ez annak, akit valaha a dadogásáért csúfoltak…

– És most, a hatvani Innovációs Társadalomtudományi Főiskola megalapításával egy újabb álmát valósítja meg…

– Ez a főiskola valóban egy álmom megvalósulása. Speciális szemlélete, oktatási területe miatt. Nemcsak tudást, szellemiséget is kíván adni. Két nagy területtel foglalkozunk, a pedagógus- és a menedzserképzéssel. A pedagógusoktatást felmenő rendszerben az óvónőkkel és a tanítókkal kezdjük. A gazdasági oldalon előtérben lesz a projektmenedzserek képzése. Rájuk nagy szükség van a mai világban, ám ilyen tanulási lehetőség jelenleg nincs.

A bátor kistestvér

– No és mitől lesz más a pedagógusképzés?

– A gyakorlati szakma szerint azért van olyan sok gond az oktatással, mert rossz a pedagógusképzés. Bevallom, mi ezt használjuk ki. Hiszen a gazdaság is akkor működik jól, ha a kor igényeinek megfelelően oktat a pedagógus. És elképzelésünket a nagy egyetemek is támogatják. Ebben a szakmai egyetértésen túl talán az is benne van, hogy a kistestvérek rendszerint bátrabbak. Ami a másságot illeti: a pedagógia ne a tudományról, hanem a gyerekről, az ő fejlődéséről szóljon! Kettévált a gyakorlat és az elmélet. Hogy egy példával illusztráljam: nem a tanulmányaik végén, hanem már az első évben mennek majd a diákjaink tanítási gyakorlatra. Hiba, hogy a pedagógus szakokon a tudást kérik számon, és nem foglalkoznak a lényeggel: a motiváltsággal, az indíttatással, azzal, hogy a felvételiző mennyire és milyen hamar képes kapcsolatot létesíteni egy gyerekkel. Úgy vélem, a pedagógusnak a szellemiséget kell továbbadnia, hiszen a tudásnak a könyv csak az egyik forrása.

– Itt kell közbevágnom! Magam is tapasztalom, hogy ma a gyerekek nem olvasnak. Mi annak idején könyvtárba jártunk. Most meg…

– Ezek a gyerekek valóban egészen mások, mint mi voltunk. Fejlődött a technika. Az információkat ma számítógépen, okostelefonon szerzik meg. Ebből következik, hogy a tanárok elsőrendű feladata, hogy az érdeklődést fölkeltsék. A többit elvégzik a technikai eszközök. Higgye el, ha sikerül a gyerek érdeklődését felcsigázni, a többinek ő maga megy utána! Nekünk, könyvmolyoknak ezt nehéz elfogadni, de a jövőkép ebbe az irányba mutat. Meg hát már ma is ezt látjuk a srácoknál.

Megszállott, újító, útkereső oktatók

– Miért pont Hatvanban lesz ez a főiskola?

– Jártam a fővároshoz viszonylag közel lévő vidéki városokat. Először Dunakeszire mentem, aztán Veresegyházra. Ilyen vagy olyan okból egyik helyen sem volt fogadókészség. Harmadikként kerestem föl a hatvani önkormányzatot, ahol örömmel fogadtak. Ugyan működött itt az egyik egyetem kihelyezett tagozata. Információim szerint 15-16 hallgatót tanítottak a 300 személyes előadóteremben, de a kihasználtság növelése érdekében esküvőket is tartottak itt. Ezzel szemben ez a főiskola itt fog élni! Itt lesz otthon! Így hát abszolút üzleti alapon, konszenzusos szerződést kötöttünk az önkormányzattal. A terv szerint a főiskola magát tartja el. A fenntartó biztosítja a pénzügyi feltételeket, az épületet pedig a város, amely a főiskola együttműködő partnere. 

Hatvant csodálatos városnak tartom… Nagyon sokat fejlődött és öröm látni, hogy épül, szépül és remekül beilleszthető a főiskola és az újításai ebbe a környezetbe. Jó választás volt a város! Megérdemli Hatvan ezt a főiskolát! Évtizedekkel ezelőtt már volt esélyük saját főiskolára, de az akkori politika másként döntött. Most politikától függetlenül, lesz egy olyan főiskola egy csomó jó dologgal, újítással, kezdeményezéssel, ami száz százalékban Hatvanhoz köthető. És én örülni fogok, ha a város – politikától függetlenül – egy picit magáénak érzi majd ezt az intézményt! Nem magunknak csinálunk főiskolát …

– Már megvan az oktatói gárda. Milyen elvek szerint válogatta ki a kollégáit?

– Mind a negyvenen olyan megszállottak, mint én. Újítók, útkeresők. A romák fölzárkóztatása is szívügyünk. A jelenleg Németországban menekültek gyermekeit oktató Hegyi Ildikó romológus feladata lesz a pedagógusaink képzése ebből a szempontból.