Kiemelt hírek
Hiszi, nem hiszi? – Napi horoszkóp 2019. április 18., csütörtök
A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy a több ezeréves tudás, a horoszkóp, mit ígér a mai napra.
Kos 03.21 – 04.20. – Nehéz
Elképzelhető, hogy az átéltek túlságosan megrendítettél és rossz hatással voltak az egészségére és a közérzetére. Emiatt ma nem könnyen boldogul Önnel a környezete. Minden semmiségen hajba kapnak, kölcsönösen sértegetik, kritizálják egymást. Vigyázzon a megjegyzéseire: ma nem csak Ön sebezhető, hanem olyan sebeket is üthet, amelyek nehezen gyógyulnak be. Később komoly kellemetlenségei származhatnak ebből.
Bika 04.21. – 05.20. – Kellemes
Semmi égbekiáltó nem történik, szokott rendjükben peregnek le az órák. Egyik ezzel, a másik azzal telik el. Hazatérőben a boltokat járja sorra, kihasználva, hogy sokáig vannak nyitva. Vásárol is néhány hasznos dolgot, mégpedig hihetetlenül olcsón. De a boltokat szinte már nem is ismer, alig maradt meg egy is közülük annak, ami azelőtt volt. Olyan, mintha egy idegen városban járna. Hol is látta azt a fantasztikus cipőt?
Ikrek 05.21. – 06.21. – Vegyes
Ha elege van már abból, hogy mindig ugyanazokat az ételeket eszi, hasonló ízeket kóstol, unalmas emberekkel találkozik, változtasson! Forgasson fel mindent maga körül, tegye változatossá az életét, ízleljen meg új ételeket, fűszereket. Csak arra vigyázzon, hogy amikor nagytakarítást végez az életében, nehogy az értékeset is kidobja az értéktelennel együtt.
Rák 06.22. – 07.22. – Jó
Kedvese szeretné Önnel tölteni a délutánt. Segítsen neki a vásárlásban, hiszen úgyis csak Önnek akar tetszeni. Ne tegyen úgy, mintha Önnek ez mindegy volna. A fantasztikusnak ígérkező délutánt megkoronázandó, menjenek el moziba, vagy nézzenek meg egy jó kiállítást. Úgyis régen voltak már múzeumban, csak hasznukra lehet, ha felfrissítik a tudásukat. Meglátja, tetszeni fog mindkettőjüknek. Ha teheti, s miért ne tehetné, Ön főzzön. Kápráztassa el partnerét!
Szerző
Friss
- Meghalt Dr. Karsai Dániel – Legyen könnyű neki a föld!
- A jövő héten megnyugszik az időjárás
- Így látja Szoboszlai Dominik – Fókuszban a Liverpool középpályája
- Bruck András: szörnyeteg-game
- Magyar György: Kádár hű tanítványa a miniszterelnök politikai igazgatója?
- Szentkirályi Alexandra krónikus fogalomzavarban szenved, de még nem kapott időpontot a kikúrálására
- Zavar Nacsa Lőrinc fejében – Mi a célja a vallásturizmusnak?
- Szanyi Tibor: lúzer vagy, Pisti! – Rossz hírem van Orbán & Orbán számára
- Miért szúrják Vincent van Gogh művei a környzetvedelmi aktivisták szemét
- Egy csalódott rendszerváltó gondolatai: Ruszkik haza – Nem erre fizettem be 1989-ben