Ez a nap
Hódmezővásárhelyen kiderül, működik-e az ellenzéki összefogás
Időközi polgármester-választást tartanak ma Hódmezővásárhelyen. A győztes ugyan csak másfél évig, a 2019 őszi önkormányzati választásokig vezetheti a várost, a tét mégis óriási, mert a hódmezővásárhelyi eredményből mindenki az április 8-i parlamenti választások kimenetelét, illetve az ellenzék esélyeit próbálja majd megjósolni.
A hódmezővásárhelyi helyzet azért különleges igazán, mert szinte az összes ellenzéki párt beállt egy jelölt, Márki-Zay Péter mögé. Ha Márki-Zay jól szerepel a Fidesz egyik legfontosabb erődjének számító Hódmezővásárhelyen, az az ország minden választókörzetébe el fogja vinni a hírt, hogy megfelelő ellenzéki koordinációval nemhogy a Fidesz újabb parlamenti kétharmada, de talán még a negyedik Orbán-kormány megalakulása is elkerülhető.
A Fidesz nincs könnyű helyzetben: mivel a választókerületet Rapcsák András korábbi KDNP-s polgármester 2002-es halála óta Lázár János uralja, a hódmezővásárhelyi pártszervezetben mára nem maradt a miniszteren kívül igazán karizmatikus, meghatározó politikus. Ahogy a helyiek is mondják: „itt mindent a Lázár irányít, mindenben ő dönt”.
Mivel Lázár kormánytag, nem indulhat a polgármesterségért. A párt így végül Hegedűs Zoltán alpolgármestert indította el a választáson, aki Lázár János és a helyi Fidesz minden próbálkozása ellenére, egyelőre nem nagyon tudta megvillantani határozott politikai arcélét.
Az ellenzéki győzelemhez persze még így is kisebb csoda kell, de az, hogy össze lehetett hozni egy ennyire szoros versenyt a politikában teljesen járatlan jelölttel és egy némely elemében egészen amatőr kampánnyal is, már így is megmutatja, hogy komoly potenciál van az ellenzéki összefogásban, és hogy nem olyan stabil azért a Fidesz hatalma, mint amilyennek tűnik.
Nem csak Hódmezővásárhely választ ma
A Baranya megyei Rózsafán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak, mert a képviselő-testület tavaly november végén feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért öt független jelölt indul, a négy képviselői helyre pedig 17 független jelölt pályázik. Rózsafa választási névjegyzékében 289-en szerepelnek.
A Bács-Kiskun megyei Kiskunhalason az 5. számú egyéni választókerületben választanak képviselőt, a korábbi képviselő, Aradszky Lászlóné (Fidesz-KDNP) halála miatt. A posztért a Fidesz-KDNP jelöltje, a Magyar Munkáspárt jelöltje és egy független jelölt indul. A választáson 2346-an vehetnek részt.
(Forrás: 444, 24.hu)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: Orbán háborúja és békéje
- Egészséghoroszkóp – Leggyakoribb betegség-hajlamok asztrológusunk szerint
- Lázár János élőben, avagy a miniszter úr néhány őszödi mondata
- Magyar Péter össze-vissza sapkás közönség előtt „naggyűlt”
- Orbán -ezt- az ígéretét betartotta: éles a „dpk” weboldal
- Orbán Viktor „eget renget” – Élőben Tusványosról
- Magyar György: hajrá Átlátszó, a közérdekű adatok gyűjtése nem bűncselekmény
- Majka az One nevét viselő színpadorlól újrázott: tök mindegy, hogy ti mikor mentek és mikor jöttök, én mindig itt maradok
- Mészáros Lőrinc kondenzcsíkja magáért beszél
- A valósághajlítók és fiatalok találkozása Tusványoson