Kerítésen innen
Hogyan kereshet Schadl György börtönben ülve 189 millió forintot? – Mutatjuk: így!

Vadai Ágnes DK-s politikus kérdezte az igazságügyi minisztert, Tuzson Bencét, miután a 24.hu megírta, a végrehajtók korrupcióval vádolt korábbi elnöke -Schadl György- letartóztatása két éve alatt összesen 189 millió forintot keresett az érdekeltségébe tartozó, állami feladatot ellátó végrehajtói irodákkal. A Központi Nyomozó Főügyészség vádemelésében egyebek mellett 200 milliós büntetés kiszabását indítványozta Schadl György ellen, aki a börtönben ülve csaknem meg is kereste ezt az összeget.
Segítettek a haverok?
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnökének saját irodáján kívül szintén vádlott felesége végrehajtói irodájában is van tulajdonrésze, és noha meggyanúsításuk után őket felfüggesztették, az irodák azóta is termelik a pénzt.
A házaspár irodáit helyettesítéssel más végrehajtók vették át, a helyettesek 10 százalékos tulajdonrészt kaptak, a két végrehajtói iroda nyereségének 90 százaléka továbbra is Schadl Györgyöt és feleségét illeti meg.
A végrehajtók felügyeletét ellátó Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát, valamint az Igazságügyi Minisztériumot is megkereste a portál újságírója, de nem kapott választ arra, kezdeményezik-e az ismertetett gyakorlat megváltoztatását.
Mintha misem történt volna….
Schadl Györgynek a hét évre szóló végrehajtói megbízatása 2022-ben, bebörtönzése alatt lejárt, mégis szerepel a kar névjegyzékében, irodáját a büntetőper ellenére sem fosztották meg a folytatás lehetőségétől. A hosszabbítási kérelmekről a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága dönt, ám Schadl esetében felfüggesztették a hosszabbításról szóló döntést, amikor fegyelmi eljárás indult ellene.
A végrehajtók volt elnökének ügyvédje megerősítette, hogy a fegyelmi eljárást csak a büntetőper befejezése után folytatják le.
Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára válaszul arról tájékoztatta Vadai Ágnest, hogy a végrehajtási szervezet feletti általános felügyeletet a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) látja el. A hatóság felügyeli a végrehajtókkal, végrehajtó-helyettesekkel és végrehajtójelöltekkel kapcsolatos panaszügyek intézését, a bíróság hatáskörébe tartozó ügyek kivételével. Az önálló bírósági végrehajtó eljárásának törvényességével kapcsolatban a végrehajtó székhelye szerinti törvényszék elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezhet, és a végrehajtó tevékenységének vizsgálatát kezdeményezheti. A hatóság elnöke tájékoztatást nyújt a sajtó, a rádió és a televízió részére a végrehajtási ügyekről és a Kar ügyeiről, elrendelheti a végrehajtó összeférhetetlenségének ellenőrzését.
Figyelemmel arra is, hogy a büntetőjogi felelősség kérdésében a bíróság dönt, tájékoztatom, hogy az Igazságügyi Minisztérium folyamatban lévő bírósági eljárásokról nem nyilvánít véleményt
– zárta válaszát az államtitkár.
És Ön?

Szerző
Friss
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?
- A kormányzati komédia lassan eléri a megye 3-as focimeccsek színvonalát – kommentelték az Orbán-oldal Dopeman-telenítést – Frissítve!
- Az elátkozott hitelért most már tartják a markukat
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik? – Frissítve!
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot