Bulvár
A horoszkóp egyeseknek jó híreket hozott – 4 csillagjegy a megvalósuló álmok útján
Az álmok a vágyak megvalósulása, ez már az „Óz, a csodák csodája” előtt is sokat foglalkoztatta az embereket. A horoszkóp mai ígérete szerint 4 csillagjegy szülötteire ez a „sors” vár, méghozzá már a közeljövőben.
Az álmok a vágyak megvalósulása, ez már az „Óz, a csodák csodája” előtt is sokat foglalkoztatta az embereket. A horoszkóp mai ígérete szerint 4 csillagjegy szülötteire ez a „sors” vár, méghozzá már a közeljövőben.
Oroszlán
A hangulatod olyan mostanában, mint egy igazi érzelmi hullámvasút, ennek ellenére már egy ideje érzed, hogy nagy változás következik az életedben. Egy nagy lehetőség kopogtat be az ajtódon munka formájában, amire most gondoltál utoljára, mégis megtörténik. Az elmúlt időszak igencsak stresszes volt csillagjegyed szülötteinek, most viszont úgy tűnik, hogy eljött a megérdemelt jutalom!
… szombaton pedig….
A mai napon, ékesen kiemelkedhet szorgalma által, s annak köszönhetően is, hogy, ellentétben sok más emberrel, ön, ha egy problémával találja magát szemben, addig kutat és gondolkodik, míg rá nem jön a megoldás nyitjára. Legyen továbbra is ilyen, kedves Oroszlán, hisz csakis így szerezhet komoly tapasztalatot, ami pedig a siker záloga!
…. a szerelem terén….
A mai napon, igen pozitív energiákkal telve kezdődhet a nap szerelmi téren, melyet, szerencsés esetben, sikerül is megtartania estig, aminek eredményeként, sokat fejlődhet, épülhet a kapcsolat ön és kiszemeltje, kedves között. Ne hagyja, hogy ma bármi is elrontsa ezt a jó tendenciát!
Mérleg
Érzelmes és romantikus csaj vagy, főleg ha a szerelemről van szó. Épp ezért már a kezdetektől biztos vagy benne, hogy mostani párod a nagy ő, hiszen ez a kapcsolat összehasonlíthatatlan az eddigiekhez képest. Arra viszont te sem számítasz, hogy pont a karantén és a veszélyhelyzet lesz az, aminek a hatására a pasid úgy dönt, hogy felteszi neked a nagy kérdést. Van ennél romantikusabb?
… szombaton pedig….
Ma kifejezetten energikusnak és tettre késznek érezheti magát, kedves Mérleg, ami optimális körülményeket biztosít arra, hogy rendbe tegye maga körül a dolgokat, esetleg még olyan zugokat is, amelyekben régóta porosodnak bizonyos dolgok. Motiválja, milyen jó érzési is lesz majd, ha elmondhatja, minden rendben és makulátlanul tiszta ön körül! Jó munkát!
…. a szerelem terén….
Meglehet, hogy valaki észrevétlenül, vonzódik önhöz. Hogy kiderítse, ki a titkos hódoló, s milyen szándékai vannak, tartsa nyitva alaposan a szemét, s figyelmezzen a jelekre, mert ma nagy eséllyel, önként fogja lebuktatni magát az illető. Ki tudja! Talán még örül is neki, hogy pont őróla van szó!
<<< Olvasna más horoszkópot is? >>>
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz