Horváth Csaba „von Hause aus” – Az anyai szív

Miközben a fővárosban éppen zajlik a magyar politikatörténet első előválasztása, mi előkerestük kolléganőnk éppen nyolc éve készített interjúját az egyik jelölt, a szocialista Horváth Csaba édesanyjával. Az interjú tehát 2010-ben készült, amikor Horváth Csaba, akit holnap szembesítünk a sok éves anyagunkkal, először szállt ringbe a főpolgármesteri címért.

Kétféle karakter – azonos cél

– Édesanyám nagyon sokat segít nekem a munkában. Meghatározó alakja volt a 2002-es kampányomnak, és az lesz a most következőnek is – nyilatkozta Horváth Csaba 2010-ben  arról a kedves, agilis asszonyról, akiről senki sem mondaná, hogy felnőtt fiai vannak. Igaz ugyan, hogy büszke kisebbik fiára – mert van egy nagyobb is, akit nem fűtenek politikai ambíciók –, azért kritikusan szemléli a „kicsi” minden lépését, és bizony nem állja meg, hogy szóvá tegye, ha valami nem tetszik.

Erőteljesen szembeötlő ellentét anya és fia között az öltözködés.

Míg Horvát Csaba ruhái inkább konzervatívak, Éva, az édesanyja, föltűnően modern, megjelenése harmonizál a divattal.

– Igazság szerint mindketten konzervatívak vagyunk – hökkent meg a mama –, csak amíg én inkább belülről, a gondolkodásomban vagyok konzervatív, addig Csabát ez inkább kívülről jellemzi. Ő sokkal hamarabb képes befogadni az újat, lelkesedni, szárnyalni. Amíg vállalkozóként együtt dolgoztunk, ez a kétféle karakter jól kiegyenlítette egymást. Minden esetre, Csaba már pólyásként odafigyelt a ruhájára – volt kitől megtanulnia, akárcsak a rendmániáját –, mindig a színéhez igazította az aznap használatos cumiját.

De tréfán kívül, míg a nagyobbik fiam, Tamás, magnókazettákat vett a zsebpénzéből, és az öltözködés egyáltalán nem érdekelte – ez ma is igaz –, addig Csaba egy-egy márkás darabra gyűjtött, vagy megajándékozott valakit a családból. Gyakran előfordult, hogy az egészet egy kéregető szegény embernek adta. Középiskolásként a fiaim a nyári szünetben mindig dolgoztak.

Rendszerint egy kőműves mellett segédkeztek. Tamás az egész keresetét rögtön kazettákra költötte, Csaba virágot, vagy valami olyan apróságot vett nekem, amivel tudta, hogy örömet szerez – hozzáteszem: ez így van mind a mai napig. Úgy ajándékoz, hogy ügyel rá: bizonyosan örömet szerezzen. Egyszer, miközben engem lepett meg valamivel, az egész bérét kirántotta a zsebéből, amikor fizetett.

Megkérdeztem tőle, hogyhogy nem borul ki attól, hogy a nehéz fizikai munkával keresett forintjainak hűlt helyük, azt válaszolta, hogy aki megtalálta, az biztosan rászorultabb nála, így hát nem is bánkódik.

Egyébként gyerekkora óta jobban szeret adni, mint kapni.

– Szóval szociálisan érzékeny.

– Ez így van. Biztosan tud róla, hogy több alapítványa is a rászorulók segítésére jött létre. Nagyon szereti, tiszteli az időseket, és mindenkit, aki gyámolításra, törődésre szorul – ebből következően a gyerekeket is. Ha valaki a segítségét kéri, az akár az éjszaka közepén is hívhatja, az én fiam menni fog! Aki hozzá fordul, azt türelemmel meghallgatja, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy orvosolja a bajt.

– Kétszeres fiús mamaként minden bizonnyal igencsak zajlott az élet Önöknél, amikor a srácok kölcsönösen kezdték észrevenni egymást a gyengébbnek mondott nem képviselőivel.

Csabát kedvelték a nők…..

– Napestig mesélhetnék, de nem teszem. Inkább lényegre törő vagyok: Csabát kedvelték a lányok, de ő elsősorban a visszafogottabb stílusúakat szerette. A komolyabb kapcsolatokat kereste. Nem volt skalpgyűjtő – habár tehette volna.

– Ha éppen nem udvarolt valakinek, mit csinált Csaba a szabadidejében?

– Rengeteget olvasott. Még akkor sem hagyta abba, amikor már ráparancsoltam: fejezze be, mert reggel képtelen lesz fölkelni, majd koncentrálni az iskolában az órákon. Csak később derült ki, hogy amikor azt hittem, már régen alszik, a takaró alatt, zseblámpa fényénél böngészte tovább az oldalakat. Meg is lett az eredménye. Egyszer csak azt vettem észre, hogy hétről-hétre közelebb teszi a televízióhoz a székét. A végkifejlet egy szemüveg lett. Aztán később megoperáltatta a szemét, így már nem kell szemüveget hordania.

Csaba meghallgat, és azt mondja, jól van anyukám

– Úgy hírlik, hogy – akárcsak négy esztendővel ezelőtt – Ön fogja irányítani fia választási kampányát. Ez gond nélkül zajlik? Mi van, ha szóvá tesz valamit, azzal, hogy nem tetszik? Hogy ezen változtatni kell? Szót fogad a felnőtt gyermek?

– Semmi sem tarthat vissza attól, hogy alkalmanként nyíltan és sarkosan fogalmazva megmondjam a véleményemet, és meg is kritizáljam, sőt bíráljam a kisfiamat. Végül is ki tehetné meg, ha még én sem?! Ilyenkor Csaba meghallgat, és azt mondja, jól van anyukám. Aztán megrágja magában, és megfogad belőle annyit, amennyit jónak ítél. Ha nem tetszik elsőre, amit mondok, akkor az a válasz, hogy édesanya, ezt nem látod jól, de gondolkozzunk el rajta. Aztán néhány nap fontolgatás után visszatérünk a dologra, és megbeszéljük.

– Nem felejtődik el?

– Soha. És előfordult már nem egyszer, hogy a végén elismerte: nekem van igazam. Mint ahogy az sem ritka, hogy azt mondja: szerintem ahogy elképzelted, úgy megoldhatatlan, de ha van egy jó ötleted… És rendszerint van…

Kapcsolódó

Az első magyar előválasztási vita élőben!