Banánköztársaság
Hová tűnt Rákay Philip, csak nem ‘futni ment’?
Rákay Philip, aki az elmúlt években napi rendszerességgel posztolt, vagy „klipben mondta el” közösségi oldalán -legyünk jóindulatúak- véleményét a honi közéletről, majd a segedelmével készült filmről, most felszívódni látszik. Hogy saját maga határozott így, vagy a Megafonnál vélték azt, hogy Fábry Sándorhoz hasonlóan Ő sem szolgálja meg rendesen, amit belefektettek, esetleg csak átmeneti pauzáról van szó, ami alatt újabb zseniális mozit készít elő, azt nem tudni, de mégis: hová tűnt …?
Legalább egy „kollegiális” gratulációt…
Akinek a nagy nyüzsiben kiesett volna: március 13-án tartották a díszbemutatóját a 6.800 milliós állami támogatásból készült Petőfi-filmat, a Most vagy soha!-t. Ez Rákay első (?) nagyjátékfilmje producerként. A film forgatókönyvét Kis-Szabó Márk, Rákay Philip és Szente Vajk írták, a filmet a Pesti balhé és a Mi kis falunk egyes epizódjait is jegyző Lóth Balázs rendezte. A rekordösszegű állami támogatásból készült Petőfi-filmet több helyen is iskolából kötelezően odavezényelt diákoknak kellett megtekinteniük a premier hetében. Volt, ahol a jegy árát is kifizettették a gyerekekkel, máshol igazolatlan hiányzást írtak be a távol maradóknak.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Megafon-szál
Nagyságrenddel több pénzt tudnak beletolni a regnáló-közeli megszólalók a közösségi médiában való megjelenésbe, ennek ellenére még azt is hirdetéssel népszerűsítik, hogy mennyire elnyomottak a „nemzeti hangok”. Az egykor 2 millió lelkes Fidesz-hívőt vizionáló kormánymegszólaló és a többi Megafon-kreátum a legutóbbi választást megelőzően hétről hétre büszkén jelentették, – persze hirdetésben- hogy toronymagasan vezetnek megtekintés- és rekció-számban az ellenzékiekkel szemben.
Egy szó, mint száz: augusztus 20-óta csak ünnepekkor kerül új bejegyzés Rákay oldalára
Pedig lenne minek örülnie, hiszen, ha tényleg a lelkén viseli a magyar filmművészet helkyzetét, akkor most büszkén gratulálhatna „kollégáinak”:
“Az utóbbi egy hétben elképesztően sokan, közel 90 ezren csatlakoztatok a FUTNI MENTEM nézőinek hatalmas táborához, így újabb mérföldkőhöz értünk veletek karöltve: Herendi Gábor új romantikus vígjátéka lett az elmúlt öt év legtöbb nézőt vonzó magyar mozifilmje!”
– írja friss Facebook-posztjában a produkció.
A Futni mentem 363 545 nézőnél tart.
December közepén a filmekre szánt állami pénzekről döntő Nemzeti Filmintézet 5 éves fennállása alkalmából egy
“Van mire büszkék lennünk”
-felütésű posztban egyebek mellett elújságolta, hogy az általuk finanszírozott Semmelweis a maga 350 000 nézőjével az elmúlt öt év legnagyobb hazai sikere. Mindezek fényében elmondható, hogy immár nem a több mint kétmilliárdos állami támogatású Semmelweis az elmúlt öt év legnézettebb magyar filmje, hanem az állami filmfinanszírozási rendszeren kívül készült Futni mentem.
Szerző
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz