Kerítésen innen
Hungarikum! Egy közszolga sem volt hajlandó találkozni a NATO-ügyben Magyarországon járó amerikai szenátorokkal
Chris Murphy demokrata szenátor szerint ilyen fogadtatásban egy szövetséges ország részéről még sohasem volt része, és ezt érezhetően nem dicséretnek szánta. A közszolgák ezalatt….
Már megint „kanyarban előztünk”, meg „hátranyilaztunk”, amikor az előre bejelentett kétpárti delegációt, akik vasárnap jártak Magyarországon az Egyesült Államok és Magyarország közötti stratégiai kérdések vizsgálata okán, egyetlen ezért (is) fizetett közszolga sem méltatta arra, hogy „fogadja”.
Sajátos… és nem a szó pozitív értelmében….
Kétpárti, tehát demokrata és republikánus szenátorokból álló delegáció érkezett vasárnap Magyarországra, hogy az Egyesült Államok és hazánk közötti stratégiai kérdésekre összpontosítson. A delegáció tagja volt a demokrata Jeanne Shaheen és Chris Murphy, valamint a republikánus Thom Tillis. A látogatásuk végén közösen tartottak sajtótájékoztatót.
Büszke vagyok rá, hogy visszatérhetek ma Magyarországra egy kétpárti delegáció tagjaként
– kezdte Jeanne Shaheen, aki korábban nem csak hivatalos úton, turistaként is járt már Magyarországon, és egyben megköszönte Magyarország hozzájárulását a nyugatbalkáni konfliktuszónákban. Szerinte üdvözlendő a finnek és a svédek csatlakozása, az utóbbiak esetében optimista is. Külön kiemelte, hogy
bár Magyarország az egyetlen, aki nem ratifikálta a svédek csatlakozást, de üdvözli, hogy Orbán Viktor az évértékelőjében elkötelezte magát e mellett.
Azt is mondta:
a svéd külügy- és honvédelmi miniszter kapcsolatban áll a magyar kormányfővel és a kormánnyal.
Svédország nagy hozzájárulást jelente – mondta Shaheen, aki szerint az északi országnak remek a tengerészgyalogsága és a finnekkel együtt biztosítani tudnák a balti térséget. Fontos, hogy a NATO erős és egységes legyen és Svédország is a tagjuk lenne. Ez fontos Európa és Amerika biztonsága érdekében is szerinte. Chris Murphy demokrata szenátor szerint
ilyen fogadtatásban egy szövetséges ország részéről még sohasem volt része, és ezt érezhetően nem dicséretnek szánta.
A civilek másként gondolkodtak…
„Magas rangú amerikai szenátorok kétpárti csoportja fontos megbeszélést folytatott magyar civil szervezetek és szakértőik képviselőivel.”
Majd, ha Trump küldi őket?
A bizottság tagjai találkozót kezdeményeztek a Fidesz és a kormány képviselőivel is.
Csalódottan kell mondanom, hogy a kormányból senki sem kívánt találkozni velünk
– mondta erről Shaheen, aki hozzátette, hogy amikor legutóbb 2017-ben hivatalos úton Magyarországon járt, akkor a kormány képviselői még fogadták őt.
„Szerettünk volna olyan témákról beszélni, amelyek mind az Egyesült Államokat, mind Európát, mind pedig Magyarországot érintik. Ilyen lett volna az emberi jogok, a szabad és tiszta választások kérdése”
– mondta.
És a két ország közötti kereskedelemről is beszéltünk volna. Az Egyesült Államok a második legnagyobb befektető Magyarországon, így jó lett volna beszélni a közös gazdasági érdekeinkről
– tette hozzá Jeanne Shaheen.
Pressman nagykövet olvasata
“Örömmel üdvözlöm Shaheen, Tillis és Murphy szenátorokat Magyarországon! NATO-szövetségünk valamint amerikai- magyar kétoldalú kapcsolatok szempontjából rendkívül fontos pillanat a mai.”
A hozzászólásokból, hogy érezze hol „állomásozik”…
„Mit hivogatsz meg mindenkit Magyaroszágra. ? Legjobb lenne senkit. Ès te is mehetsz.”
„…az a baj hogy kavarni jönnek.”
„Nem látod hogy Amerika szítja az egész világon a feszültséget? A legnagyobb terrorista állam. Kiképezték Bin ládent , al qaidat, az ukránácikat, szétválasztották Koreát , Vietnamban napalm, japán atom. És te meg itt irogatsz egy jó nagy marhaságot Horthy ról. Engedd el. Mert buta maradsz.”
„Wellcome in Hungeráj”
„Mi a látogatás célja? Nyomást gyakorolni Magyarországra Svédország és Ukrajna kapcsán?”
„…miért állna szóba O.V. holmi szenátorokkal…”
„Mi meg utáljuk az ergész USA-t mint a faecest!Takarodjanak és vigyék a buzi vendéglátójukat a 3,14-csá-.ba!Normális ember nem hagy szemetet más országában!”
George Lazar meglátása...
„2016-ban az Obama adminisztráció aggodalmát fejezte ki az Orbán kormány politikáit illetően, a magyar jogrendszer és demokrácia rossz útra tévedt. Kétpárti kongresszusi delegációt küldtek és Colleeen Bell akkori nagykövet találkozót szervezett a magyar vezetéssel, köztük Orbán Viktorral. Egyetértés ugyan nem volt, de civilizált talákozóra került sor, sőt a közös fotón mindenki mosolygott, mégha kényszeredetten is. (fenti kép)
Tegnap Budapestre érkezett kommunista Kína „biztonságügyi” minisztere Wang Xiaohong aki Kína “főrendőre”. Orbán barátjának nevezte a kommunista funkcionáriust és személyesen üdvözölte. (jobboldali fotó)
De amikor ma kétpárti amerikai delegáció érkezett Budapestre és az amerikai szenátorok szerettek volna találkozni a magyar vezetőkkel, Orbán Viktornak és tsainak nem akadt néhány perce a találkozóra. Egyetlen kormánypolitikusnak sem volt ideje, egyetlen kormánypolitikus se fogadta el Pressman nagykövet meghívását! A magyar kormány szóba sem állt velük…!! (Alsó kép.)
Nyilvánosan megalázták az amerikai szenátorokat! Ez nem Iránban vagy Venezuelában történt, hanem a NATO és EU tag és állitólagos USA szövetséges Magyarországon, 2024 február 18-án! Én hasonló esetre nem emlékszem, Európában ilyesmi még nem fordult elő…
Teljes a káosz, Orbánék rendszere összeomlott… már nem mernek találkozni az amerikai szövetségesekkel, lapítanak.
Azoknak a fideszesek vezetőknek akiknek van még egy csepp józan eszük, azt üzenem hogy jobb ha most elhagyják a süllyedő hajót….”
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat