Bulvár
Hungarikum! Leköpte egy mélymagyar honfitársunk Will Smith egyik fellépőjét

Büszke lehet magára a regnáló! Ez ám az országimázs! Iszonyúan keresztény értékeire hangosan büszke hazafi(na) mentében leköpött egy srácot, akinek feltehetően egyetlen bűne volt: fekete bőrűnek született.
Egy Facebookra feltöltött videón tisztán látszik,
ahogyan Budapest belvárosában, a Szent István Bazilikánál egy arra járó idős hölgy(?) leköp egy fekete férfit, aki éppen az utcán álldogált.
A rövid videót George Black Cell, egy Budapesten élő, nigériai származású DJ
töltött fel személyes oldalára, ahol azt írja, az ilyen módon inzultált férfi Will Smith tegnapi, budapesti koncertjén lépett fel a színész-énekes mellett.
Black cell a videóhoz rövid kommentárt is fűzött, amelyben egyértelműen rasszista inzultusként írja le a helyzetet:
„Íme egy videó, amire felfigyeltem. Ahogyan ez az úriember éppen Budapest városának szépségét élvezte a barátaival, hogy azután majd Will Smithszel közösen lépjen fel a színpadon … arra járt egy gyűlölettől hajtott nő, és le is köpte a fickót. Páran talán azt mondanák, hogy csak egy őrült, de én azt mondom, hogy visszataszító és rasszista. Kérlek osszátok meg ezt a videót, hogy ezt a nőt megtaláljuk, és soha többé ne ismételhessen meg ilyen tettet, valamint kérjen elnézést ettől a fiatalembertől.”
A férfi nevét egyébként nem tudni,
és Facebook posztból is csak annyi derült ki, hogy a tegnap esti koncertre érkezett csupán Budapestre.
A kommentelők egyike azonban itt is felhívja a figyelmet arra, az esetet jelenteni kellett volna a rendőrségnek, hiszen szerinte túl sok ilyen eset történik Magyarországon és szűkebben a fővárosban, amely egyszerűen azért sikkad el, mert nem indítanak az ügyben eljárást.
Feltehetően Will Smith, ahogy eddig is tette, ezután is jó szájízzel viszi hírünket, a fenti esettel az élen!
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
Csángó Katalin
2019.09.28 17:20 at 17:20
Olyan a tette – bármiért is tette – ahogy kinéz. Elég baj az neki.