Városi kurír
A napi fontos.

Világbotrány Ferencvárosban – Húsz perc szenvedés

0 17

Vannak dolgok, amiknek egyszerűen nem lenne szabad megtörténniük. És nem is kötelező, hogy megessenek, nem az elkerülhetetlen végzetnek köszönhető, hogy egy tizenhat éves focista srác húsz percig szenvedett a pályán a legnagyobb fájdalmak között – nem a végzet volt ez, hanem a hanyagság, a nemtörődömség, a spórolás.
[mnky_ads id=”10551″]

Világbotrány

A hírt az Index fedezte fel, más lapok is utánajártak, és hitelesnek bizonyult, csak éppen hivatalosan meg nem jelent az érintettek honlapján sehol – hát lássuk, mi is történt?
[mnky_ads id=”10552″]

„A Budapesten rendezett Future Talents Cup elnevezésű nemzetközi utánpótlás-labdarúgótorna egyik keddi mérkőzésén a Diósgyőr 16 éves játékosa olyan szerencsétlenül rúgott össze újpesti ellenfelével, hogy mind a sípcsontja, mind a szárkapocscsontja eltört, utóbbi szilánkosan. A sérült játékos a földre zuhant, közelebb álló társai azonnal jelezték, hogy baj van.

Mindkét csapat masszőre futva érkezett, hogy segítsen. Próbálták megnyugtatni a fájdalommal és sokkal küzdő játékost, jegelték a lábát, levették a cipőjét. Aztán vártak. A jég olvadt, a srác zokogva szenvedett, a masszőrök és az edzők tehetetlenül tébláboltak. Így telt el húsz perc. Orvos vagy akárcsak egy ápoló sem volt a helyszínen, se mentőautó. Meg kellett várni, hogy kiérkezzen, amit telefonon hívtak.” (Index)

Nem volt orvos

Ha ez igaz, akkor világbotrány: hogyhogy nem volt orvos, mentő a pálya mellett? És itt jön a valódi homály: vagy volt, vagy nem volt. Ezt a hétköznapi ember viszonylag könnyen el tudja dönteni, a sportmenedzser ködösít. Arról van ugyanis szó, miszerint a rendezvényt nem az MLSZ szervezi, hanem a Future Talents Cup Nonprofit Kft. elnevezésű cég. Ennek vezetője és tulajdonosa azt állította, hogy a sérült játékost megnézte az orvos, és az ő utasítása volt, hogy a beteg nem mozdítható, ki kell hívni a mentőt.

Ez még elképzelhető is volna: a törések, főleg a szilánkos törések mozgatása lehet veszélyes, sajnos saját tapasztalatból tudom. De a mi mostani szempontunkból ebben az az érdekes, hogy a cégtulajdonos szerint tehát volt orvos a pályán. Mégpedig – állítása szerint – a Diósgyőr saját orvosa.

Az ám, de mit mond erről a DVTK regionális utánpótlásképzési igazgatója, Benczés Miklós?

„Nem kaptunk olyan tájékoztatást, hogy vinnünk kéne orvosi stábot, és ez nem is így működik a gyakorlatban. Mindig a rendező biztosít orvosi ügyeletet. Sem a szakmai igazgatónk, sem az U17 edzője nem tudott róla. Ez egy nemzetközi tornán, külföldi csapatokkal egyébként is elég nehezen és drágán lenne megoldható.”

Tehát ő azt állítja: nem vittek orvost magukkal, hiszen nem is értesítették őket arról, hogy kéne.

Akkor ki mondta, hogy várják meg a mentőt?

Az UEFA minimális követelményei egyébként – többek között – egy rohammentő és mentőtiszt jelenlétét írják elő.

Kenjük, kenegetjük elfele az ügyet, passzírozzuk azt, amit lehet, végső soron a tizenhat éves Szabó Dávid is túl van már a műtéten, bár hosszú hónapokba telik, míg felépül – de felelős, az nincs.

Nem tudjuk, miért kellett húsz percig pokoli fájdalmakat kiállnia egy fiatal sportolónak.

Van egy fogadásom egy korsó Bellevue Kriekbe: soha nem is lesz ennek az esetnek felelőse… ahogy másnak sem.

Mi így focizunk.

Szele Tamás

Sport Mindig

Kapcsolódó:

Veszélyben a pályán

[mnky_ads id=”4674″]
[mnky_ads id=”4668″]

Leírás

Akár ez is tetszhet
Betöltés...

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi. Elfogadom További információ