Kerítésen innen
Huth Gergely esőerdő-szakértő az amazonasi tűzvész neobolsevik megközelítéséről….

Kósa Lajos nem magától olyan mérhetetlenül bölcs az Amazonas-medence lángba borulása kapcsán, kapott muníciót Apáti Bencétől és a teljes Sajtóklubos gárdától. Ő nyerte el a „NER-száj” megtisztelő szerepét.
„…nem az őserdő ég, csak a bozótos…”
A kormány esőerdő-szakértő csapata napról napra bővül. A Hír TV Sajtóklubjának tagjai legutóbbi műsorukban Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzését vették górcső alá, amelyben a volt miniszterelnök a lángoló Amazonassal kapcsolatban írta le véleményét.
A műsor alaphangját Huth Gergely adta meg, aki szerint Gyurcsány a tragédia kettes számú fő felelősének Orbán Viktort akarja megtenni.
Bencsik András egy focilabdával érkezett a stúdióba:
„Nekem egy másik Ferenc jut eszembe, és majd mindjárt elmondom miért hoztam ezt a focilabdát. A másik Ferenc az pillanatnyilag pápa. Ebbéli minőségében azt mondta – emlékeztek rá –, hogy akik a túlzott szuverenitásra hivatkoznak, hogy mi, mi, mi: azok Adolf Hitlerre emlékeztetik.
A Ferencek itt nagyon egymásra találtak
Igazából úgy tűnik, mintha már nem is a brazil őserdőről lenne szó. Ezt a labdát pedig azért hoztam, mert a google maps-en megnéztem vizuálisan mekkora területről van szó. A labda egy kisebb cikkelye a brazil esőerdő, ennek a kicsiny része, ami most ég, egyébként fájdalmasan kiirtják ezt a részt”
– húzta alá a Demokrata főszerkesztője.
„Volt egy olyan mondat ebben a gyurcsányi közleményben, aminek a lényege az volt, hogy az amazonasi őserdők a világ friss oxigéntermelésének az ötödét jelentik. Nem hittem el a volt miniszterelnöknek, hogy ez így van, ezért kicsit utána olvastam és elmondom mit találtam erről a témáról:
az amazonasi őserdők nettó oxigén kibocsátása lényegében nulla
Nincsen. Ennek az az oka, hogy amikor a fák kiszáradnak, vagy valamilyen trauma éri őket, nem funkcionálnak tovább, akkor a fotoszintézis miatt ezek szén-dioxidot termelnek (…), tehát az úgynevezett Föld tüdeje mítosz (…), az idevágó írások a mitológia tárgykörébe sorolandók. Egyszerűen nem igaz. Nincs oxigén kibocsátás”
– mondta Szentesi Zöldi László, aki emlékeztetett rá. 2005-ben amikor nem 800 ezer hektár lángolt, hanem 70 millió hektár került a közvetlen kiszáradás szélére, sem a G7, sem Macron, sem Brüsszel nem tartotta aggályosnak azt a környezeti katasztrófát.
„2016-ban is közel háromszor ekkora terület égett. Akkor valahogy nem hisztizett a világ”
– tette hozzá Bayer Zsolt.
Huth Gergely úgy látta, kétféle megközelítése volt a dolgoknak. Az egyik a környezetvédelmi, a másik a neobolsevik szempont. Az újságíró rámutatott: Európában vajmi keveset tehetünk a klímaváltozás ellen, mert míg itt az elektromos autók szennyező mivoltáról vitatkozunk, addig a világ másik részein „országnyi területeket gyújtanak fel”, hogy termőföldhöz jussanak. Afrikában most is az égő brazil erdőfelület többszörösét irtják ki – húzta alá a PestiSrácok.hu főszerkesztője.
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Hadházy és csapata vendégségbe érkezett Orbánhoz – Hatvanpuszta a magyar Versailles
- Tovább… hová? Dopeman 51 éves korára elérte, ami kerítésen belül elérhető: le a Fidesz-kalappal…..
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?
- A kormányzati komédia lassan eléri a megye 3-as focimeccsek színvonalát – kommentelték az Orbán-oldal Dopeman-telenítést – Frissítve!
- Az elátkozott hitelért most már tartják a markukat
Orbán András Lajos
2019.08.27 10:09 at 10:09
Szerencsétlen hülyék beszélnek össze, vissza valahogy én jobban hiszek a CEU. prof asszonnyak mint ezeknek a ,,díszmajmoknak,, !
Miskapapa
2019.08.27 15:22 at 15:22
Világos ! A neobolsevik fák szén-dioxidot termelnek !