Connect with us

Kerítésen innen

Huth Gergely: Szinte látni, ahogy a csatornanyílásokból a szenny előbukik és ellepi a várost a csőcselék, jönnek a lumpenek és a drogosok

huth
Megosztás

Bayer úgy nyitott a hétfői Sajtóklubban, hogy „tényszerű” akar lenni. Ez eleve felkeltette az érdeklődést, ám amikor ennek jegyében kiemelte, hogy Tarlóst Budapesten nem leszavazták, hanem fel, akkor érezni lehetett, hogy csak viccelt.

Tarlós, a felszavazott….

Arra alapozta a kijelentését, hogy szerinte 20.000 szavazattal többet kapott a vesztes főpolgármester, mint 2014-ben.

Bencsik András először mondta ki a bűvös szót, hogy „vereség” a Fidesszel kapcsolatban, szerinte

„biztosan be volt kódolva Budapesten a vereség, csak a mértéke volt kérdéses. Az 55 az több, mint a 45. Nincs kecmec”

Úgy fogalmazott, hogy

„.. az urbánus-népi ellentét ismét megjelent Magyarországon, de jobboldal-baloldal színezetben. (…) a centrális erőtér annyiban rendeződött át, hogy a periféria egy tömbbe összeállt…”

Ideológia és irány nélküli massza…

Szentesi Zöldi László szerint ez Ön, kedves olvasó, ha nem a Fideszre adta a voksát. Sőt, tudta, hogy egyszerűen fel volt tüzelve?

„… feltüzelték a társadalom azon rétegét, aki csak ösztönből és gyomorral tud szavazni és ezek az emberek tömegesen ott voltak ezen a választáson anélkül, hogy a választás tétjét figyelembe vették volna….”

Szentesi Zöldi szerint a

nemzeti oldal veszített.

Aki nyert, az nem nemzeti? Hanem?

Azt, hogy a Wittinghoff-sztori és a Borkai-saga ugyan olyan súlyú, nem győzte hangsúlyozni. Úgy tűnik a jeles jobboldali újságíró figyelmét elkerülte, hogy Borkai nem a szexvideója kapcsán ítéltetett el, hanem a milliárdos korrupció-(egyelőre) gyanú okán, ami persze Wittinghoffnál nem fellelhető.

Pető Péter a „meztelen csiga” és az Ő öröme

Huth Gergely olvasatában

„… magukat verik át azzal, hogy azt gondolják, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a centrális erőtér összeomlott. Nem omlott össze….”

Kifejtette, hogy a Fidesznek sikerült olyan baloldaliakat elhódítania, akik nem a

„…nihilista, anarchista szerencsétlenekre szavazzál Józsefvárosban, hanem -bár tudom, hogy nem vagy Fideszes- szavazz Kocsis Mátéra, mert ő helyrehozza neked ezt a várost. Ez sokáig működött, hogy most elvesztettük, az nagyobbrészt ennek a botránynak köszönhető…”

Németh Szilárd szemében a könny….

„Biztosan Ti is láttátok Németh Szilárd szemében a könnyet, amikor Tarlós István az eredményvárón felvonult a színpadra és szűnni nem akaró vastapsot kapott…”

Huth nem bír a gyűlöletével

„Szinte ma látni, ahogy a csatornanyílásokból a szenny előbukik és ellepi a várost a csőcselék, jönnek a lumpenek, jönnek a drogosok. Most már senki nem állja útjukat, hiszen Ők maguk vannak kormányon”

Hoppácska….

Huth kissé megzavarodott, vagy kimondta az igazságot? Akkor meg nem igaz, hogy „most bújtak elő”, hiszen 10 éve Fidesz-kormány regnál Magyarországon. Azt még hozzátette, hogy a jobboldal

ezt a kis csorbát kifogja köszörülni

Ha valaki a saját szájukból akarja hallani a fentieket, ide kattintva megteheti.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. graycivil

    2019.10.16 10:19 at 10:19

    Bayer a médiasleppjével együtt egy agyilag zakkant csoportosulás benyomását keltik. De addig nem mondjuk ki, hogy megőrültek, amíg erről hivatalos papírjuk nem lesz. 🙂

  2. Cupák

    2019.10.16 20:36 at 20:36

    Ugass csak Jabba, amíg még ugathatsz… (nem sokáig)

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük