Banánköztársaság
Idill a szögesdrót árnyékában
Ha két ember egymásra találásához keresnék valami romantikus helyszínt, a határnál felhúzott szögesdrót kerítés jutna eszembe utoljára. A magyar miniszterelnök és az olasz belügyminiszter számára ez azonban kultikus hely: tán még a szemük is könnybe lábad láttán.
Eddig azt hittem, okos ember nem kerítéshez beszél meg randevút
A magyar nóta tévesztett meg: „Vékony deszka, vékony deszka, vékony deszka kerítés,/ Átlátszik a, átlátszik a, átlátszik az ölelés”. Pláne, ha valaki félrelépni készül, mint a dalban: „Hogy merted azt megtenni, a más babáját szeretni!” Ha a politika terepén is, de most ilyesmi történt: flört egy kívánatosnak látszó új partnerrel. És nem is fa-, hanem drótkerítésnél, amelyen még jobban átlátszik a, átlátszik a, átlátszik az ölelés.
A megcsalt Néppártból a CSU bajor elnöke morcos: „több ez egy állami látogatásnál”. Naná. Most tetszett rájönni? A randevúzók már régen szemeztek egymással, lépten-nyomon hangoztatták kölcsönös rokonszenvüket.
Eddig azért mégsem látszott át az ölelés. Most azonban szokatlanul érzelmes szavak hangoznak el. Salvini valósággal elérzékenyült: ”Megtisztelő számomra, hogy rám szánta az idejét és szeretetét Orbán Viktor!” Nekem kicsit furcsa, hogy éppen egy szögesdrót kerítést, amelynek mégiscsak az emberek elválasztása a funkciója, szemeltek ki kapcsolatuk jelképes kulisszájának, de hát ettől melegszik át a szívük. „Mi ketten sorsközösségben vagyunk” – vall a miniszterelnök. „Ő az a hős, aki elsőként állította meg a tengeren keresztül a migrációt, mi a szárazföldön tettük ezt.” Így beszélnek a hősök egymást közt. Két, csak két legény van talpon a vidéken, míg Európa csak bambul. „Látványosan, bevallottan és nyíltan fogjuk keresni az együttműködést” – hangzik el. Istenem, milyen gyönyörű. A költő szavaival: „…hősök párja,/ Híretek száll szájrul szájra.”
Kép: M. Salvini közösségi oldala
Hát a hír, az tényleg száll
Már Orbán megelőző La Stampa-interjújára is sokan felkapták a fejüket. Ebből kiderül, hogy soha a büdös életben nem fogunk csatlakozni az euroövezethez, mert annak tagjai szerinte „politikai uniót” is akarnak, neki meg attól lúdbőrzik a háta. Őt csak a „közös piac” érdekli, még a szabad mozgást jelentő schengeni biztonsági együttműködésről sem mond se bűt, se bát. Csakis erről a „közös piacról”, mert ez nyitja meg az eddig sokezer milliárd forint támogatást nyújtó kasszát. Nem kell a politikai szövetség, amely összehangolt külpolitikát is jelentene, az értékszövetség, a közös jogállami, szociális és emberiességi normák számonkérhetősége még annyira sem.
Kilépni nem akar – a Brexit látványos kudarca után már a többi cimborája sem -, de már hivatalosan is meghirdeti, hogy csak a pénz kell. „Fogd a pénzt, és fuss!”- ahogy Woody Allen híres filmje mondja. De abban csak egy piti, kétbalkezes bűnöző próbál hangoskodni: „Csak semmi cicó, nálam van a stukker!” Orbán ennél sokkal ügyesebb. Az ő „stukkere” a Néppárt felé a zsarolás: szükségetek van a képviselőimre, úgysem mertek kirakni. „A legnagyobb szabadsággal akarok arról dönteni, kikkel működöm együtt.” Még eddigi német néppárti szövetségesei esküdt ellenségét, a szélsőjobboldali AfD-t sem zárja ki: „Majd a kellő időben…” – feleli. Csak semmi cicó holmi vizsgálattal, szemrehányásokkal a demokrácia tátongó lyukait illetően
Persze, van egy hajszál a levesben, egy kis felhőcske beárnyékolja a Salvini-féle idillt
Eredetileg a magyar miniszterelnök saját magát képzelte bele az Uniót romboló, lazító szélsőségek vezérének szerepébe. Most meg itt van egy nagyobb ország jóval nagyobb képviselőcsoportot hozó, ráadásul ereje teljében lévő, nagyratörő vezetője. Nem öröm. Talán ezért sem akar rögtön az ő tervezett frakciójához másodhegedűsként csatlakozni. Inkább a Néppártot terelné: velük működjön együtt, ne a centrummal, a baloldallal.
Van komolyabb érdekkonfliktus is: Salvini szétosztaná a menekültjeit más országok között, Orbánnak meg e tekintetben a „Nem, nem, soha” a legfőbb kampányszlogenje. A különböző országbéli nacionalizmusok a természetüknél fogva előbb-utóbb konfliktusba keverednek egymással. Elég csak az ukrán nyelvtörvényre utalni. Volt már ilyen frakció az Európai Parlamentben: 2007-ben az „Identitás, Hagyomány, Szuverenitás” néven. Tíz hónapig tartott. Az olasz nacionalisták „lecigányozták” a Nagy Románia pártot, és a díszes társaság felbomlott.
De ma még kéz a kézben a szerelmespár. Nézem a miniszterelnök Instagram oldalát. Salvini alkalmazkodik a helyi népszokásokhoz: mint Rogánék szokták, helikopterrel érkezik a festői szögesdrótokhoz. Sajnos a protokollosok nem egyeztettek: ő öltönyben-nyakkendőben, Orbán dzsekiben, kigombolt ingben. Pintér sem bolond túlöltözni a főnökét. A túrára öltözöttek buzdítására sorra felmásznak egy őrtoronyba is: gondterhelt arccal fürkészik, jön-e a migráns horda. Nem jön. Legalább beöltöztettek volna valakit! Pedig még látcsövet is szereznek (stukker helyett gukker) – remélhetőleg nincs zárófedél rajta, mint Hende Csabáén volt valaha. Vagy ha van is, nem baj. Ha csak a feketeség látszik, majd azt mondják, szerecsenek támadják édes hazánkat. A távcső egy riadt határőré, a miniszterelnök rutinosan nyugtatja: „Visszaadom!”
Istenem, micsoda életismeret! Tudja: ha a magyar ember felé nagyfőnök közelít, az azonnal aggódni kezd a tulajdonáért. Helyben vagyunk: Identitás, Hagyomány, Szuverenitás.
Szerző
