Egyre biztosabbak az időjárás előrejelzések, ma már a meteorológia tudomány és nem jóslás. A következő néhány napra hideg téli időt jeleznek. vigyázzanak magukra a hidegben!

Csütörtök
Rétegfelhős, párás időre számíthatunk. Főleg a délnyugati és az északkeleti tájakon várható tartósabb köd. Estétől észak felől szórványosan valószínű vegyes halmazállapotú csapadék. Reggel -1, délután +5 fok körül alakul a hőmérséklet. Estig a délnyugati, majd az északnyugati szél élénkülhet meg.
Péntek
Hajnalban a Tiszántúlon még előfordulhat hószállingózás, majd az erős, viharos északnyugati szél hatására csökken a felhőzet. Napközben felhőátvonulások lesznek, melyekből elszórtan fordul elő hózápor, zápor. +6, +7 fok körüli enyhe idő lesz.
Szombat
Napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és késő délutántól északnyugat felől egyre többfelé kezdődik csapadék: a Tiszántúlon havazás, máshol eső, havas eső. A DNy-i szél ÉNy-ira fordul és megerősödik. 2-7 fok közötti értékeket mérhetünk.
Vasárnap
Hajnalig még lehet vegyes csapadék, majd a nagy területen viharossá fokozódó ÉNy-i szél felszaggatja a felhőzetet, kisüt a nap. Délután felhőátvonulások várhatók, egy-egy záporral. 5 és 12 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.
Hétfő
Újabb felhősödésre van kilátás, de estig számottevő csapadék nem lesz. Estétől már előfordulhat havas eső, majd hó. 0-5 fok között alakul a csúcsérték. (Köpönyeg)
Biometeorológia
Csütörtökön gyenge melegfronti hatásra számíthatunk. Tovább enyhül az idő, de erősen felhős lesz az ég. A frontra érzékenyeknél jellemző lehet a fejfájás és az álmosság érzet. Célszerű a nap folyamán egy-egy kávét elfogyasztani a frissességünk megőrzése érdekében. (Eumet)
Thanks a lot for sharing this with all folks you really know what you are talking approximately! Bookmarked. Please additionally consult with my website =). We could have a link exchange contract among us!
hey there and thank you for your info – I have definitely picked up something new from right here. I did however expertise a few technical points using this website, since I experienced to reload the site a lot of times previous to I could get it to load properly. I had been wondering if your hosting is OK? Not that I am complaining, but sluggish loading instances times will often affect your placement in google and can damage your high-quality score if advertising and marketing with Adwords. Well I’m adding this RSS to my e-mail and can look out for much more of your respective interesting content. Ensure that you update this again soon..
I liked up to you will receive performed proper here. The sketch is tasteful, your authored subject matter stylish. nevertheless, you command get got an nervousness over that you wish be delivering the following. sick surely come further in the past once more as precisely the same nearly a lot continuously inside of case you defend this hike.
I was very pleased to find this web-site.I wanted to thanks for your time for this wonderful read!! I definitely enjoying every little bit of it and I have you bookmarked to check out new stuff you blog post.
An attention-grabbing dialogue is worth comment. I believe that you need to write more on this topic, it might not be a taboo subject however usually individuals are not sufficient to speak on such topics. To the next. Cheers
We’re a group of volunteers and opening a new scheme in our community. Your website offered us with valuable info to work on. You’ve done a formidable job and our entire community will be thankful to you.
zoritoler imol
2024.10.03 12:23 at 12:23
Thanks a lot for sharing this with all folks you really know what you are talking approximately! Bookmarked. Please additionally consult with my website =). We could have a link exchange contract among us!
Isaac Belter
2024.10.26 08:45 at 08:45
hey there and thank you for your info – I have definitely picked up something new from right here. I did however expertise a few technical points using this website, since I experienced to reload the site a lot of times previous to I could get it to load properly. I had been wondering if your hosting is OK? Not that I am complaining, but sluggish loading instances times will often affect your placement in google and can damage your high-quality score if advertising and marketing with Adwords. Well I’m adding this RSS to my e-mail and can look out for much more of your respective interesting content. Ensure that you update this again soon..
smorter giremal
2024.11.04 18:29 at 18:29
I liked up to you will receive performed proper here. The sketch is tasteful, your authored subject matter stylish. nevertheless, you command get got an nervousness over that you wish be delivering the following. sick surely come further in the past once more as precisely the same nearly a lot continuously inside of case you defend this hike.
unesa
2024.11.09 04:22 at 04:22
I was very pleased to find this web-site.I wanted to thanks for your time for this wonderful read!! I definitely enjoying every little bit of it and I have you bookmarked to check out new stuff you blog post.
de donde provienen los apellidos
2024.11.14 21:50 at 21:50
I gotta favorite this web site it seems very helpful very beneficial
hiking in uruguay
2024.11.15 22:51 at 22:51
I have recently started a blog, the information you provide on this web site has helped me greatly. Thank you for all of your time & work.
Sygoitalia
2024.11.23 11:29 at 11:29
An attention-grabbing dialogue is worth comment. I believe that you need to write more on this topic, it might not be a taboo subject however usually individuals are not sufficient to speak on such topics. To the next. Cheers
Gully Bet India
2024.12.16 19:38 at 19:38