Banánköztársaság
Igehirdetés után – „Aggódom Önért miniszterelnök úr!”
Mi, szegény páriák és kedvezményezett utastársak a kivételes képességű magyar nemzet vonatszerelvényén, hogy egy igazán Önhöz is méltó kézavarral éljek, megtisztelve érezhetjük magunkat, hogy miniszterelnök urunk bokros hivatali teendői mellett képes volt hasznos és bőséges tájékoztatást adni a közkedvelt és igen széles körben olvasott, kormánypárti orgánumban, de miről is?
Figyelemre méltó, hogy Ön, miniszterelnök úr,
mostanában a korábban megszokott-hoz képest fölöttébb sokszor bukkan fel kommunikációs csatornákon (még az alig nézett a köztelevízióban is), s tart országunk életében bekövetkezett rohamos fordulatokhoz igazodóan kellően gyors tájékoztatókat a kormányzati lépésekről. Az adriai, pihentető kiruccanás ellenére szemlátomást napról-napra fáradtabb, mert munkálkodása sokirányú, bár a háttérben a szakmai csapatok sokasága segíti Önt, e testületek ügyködésének a közéletben nem sok látszata van, számunkra, veszélyeztetett földi halandók számára olybá tűnik, minden lényeges (és nem lényeges) döntés súlya az Ön vállára nehezedik.
Aggódom Önért!
Persze mindannyian tudjuk, Ön harcos férfiú, és stratégiai gondolkodó. Akkor van igazán elemében, ha politikai csatákat vezethet, helyzetelemzéseiben tűpontosan felrajzolja az ország, a nép, az oktatás, az egészségügy, a nemzetgazdaság, a főváros kasszája, az EU, az Európa Tanács, az ENSZ, a NATO és az egész világ állapotát, s megmondja, mi helyes és mi helytelen, ki-mi a bajok oka, s persze hogy mi a megoldás. Ön most a maga módján, frissiben is tiszta képet rajzolt a nemzet elé. Aki hisz Önnek, az előtt úgy áll, mint maga a Jóisten, aki az égő csipkebokorból hirdeti az igét híveinek. A többiek számára viszont Ön személyesen Belzebub unokája. Mondhat és tehet bármit, Önnek mind többek nem hisznek el semmit. S talán jó okkal!
De most igazán helyzet van….
Itt ez a nyavalyás vírus! Ez nem törődik Önnel. Sőt nem törődik semmivel, csak a maga ostoba módján emberek egészségét, életét, megélhetését veszélyezteti világszerte, s persze nálunk is. És aki a járvány vészes terjedését, s ennek kísérő jelenségeit a hírekben követi, értetlenül szemléli a történéseket itthon és a nagyvilágban. Mert a védekezésből, az ellenakciók irányításából és végrehajtásából hiányzik az összhangzó értelem. Az Egészségügyi Világszervezet szakmai ajánlásait – tudtommal – nem sok országban fogadják meg. Az EU-nak sincs közös védekezési programja és protokollja. Nálunk pedig még az sem igazán tisztázott, hogy kiket, mi-kor kell tesztelni, kinek, mikor, milyen maszkot kellene viselni, talán csak annyi, hogy a maszkra szükség van, mert véd. Az egész olyan szörnyű, olyan kesze-kusza! A következmények pedig tetten érhetők a fertőzés terjedésének adataiban, a gazdasági veszteségekben, a közhangulat romlásában.
Az általános válság közepette végre szakértelem kellene első helyen az irányításban,
a védekezés szervezésében, a közpénz-ügyek kezelésében, a biztonsági szabályok megállapításában és érvényesítésében, és nem utoljára hihető hitelességre a tájékoztatásban. A sok-sok akciócsoport talán segíthetne, ha orvosoké, járványügyi szakembereké, pénzügyi szakértőké, s nem had-fiaké lenne a döntő szó. De a döntő szó az Öné! Jól van ez így, miniszterelnök úr?!
(A hivatkozott cikk itt olvasható teljes terjedelmében)
