Kerítésen innen
Így gondolkodik Havas Henrik a jegybank kijelölt elnökéről, Varga Mihályról
Varga Misi úriember -ezt írja a szociáldemokraták napilapja, a Népszava most, szombaton – kezdte bejegyzését Havas Henrik. Hát igen, Matolcsy Györgynek március 4-én lejár a bankelnöki mandátuma és a helyére jelöli Orbán Viktor Varga Mihályt, a pénzügyminisztert. Egy hóbortos ,,családbarát” figura helyére jön egy karcagi parasztgyerek, aki a nehezen kezelhető, gátlástalanul harácsoló Matolcsy után a miniszterelnök könnyen kezelhető figurája lesz.
Bankárkormány
Varga azért Misi nekem, mert egyrészt ezer éve ismerem, másrészt azért, mert volt egy emlékezetes találkozásunk. Varga valamikor 2004-2007 között vendégem volt a TV2 reggeli műsorában. Az interjút azzal kezdtem, hogy:
„Varga úr! Mondja tízszer-tizenkétszer egymás után azt, hogy bankárkormány!”
Kérdezte, hogy miért. Mondtam neki, hogy a balneológia professzora, maga Pokorni Zoltán volt a vendégem, és itt felejtette a Fidesz sajtóközpontjától kapott üzenetet, miszerint az interjúban a lehető legtöbbször kell megemlíteni a ,,bankárkormány”-t. ,,Úgyhogy -mondtam Vargának-, mondja el tízszer-tizenkétszer, hogy bankárkormány, aztán ha túl vagyunk a kötelező gyakorlaton, el is kezdhetjük az interjút!” Varga nevetgélt egy kicsit, aztán tényleg tízszer mondta el, hogy ,,bankárkormány”. Ha valaki nem értené, hogy mi ez a bankárkormány kifejezés, annak figyelmébe ajánlom Victor Klemperer A Harmadik Birodalom nyelve című könyvét, és egyből világos lesz, hogy a Fidesz agytrösztje Medgyessy Péter miniszterelnök kormányára tekintettel mit volt képes kitalálni.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Magyar Péterbe beletört Tóni meg Árpi bicskája
Egyébként egészen mostanáig jól működött a goebbelsi gyakorlat, de úgy tűnik, hogy Magyar Péterbe beletört Tóni meg Árpi bicskája. Szerintem már csak egy esélyük van, ha Menczer Tamás vállalja a tanúskodást, sőt fotóval alá is támasztják, hogy Magyar Péter nemcsak látta Lenint, de még puszit is adott neki. Szóval, márciustól Varga Misi vezeti a Magyar Nemzeti Bankot, aki valószínűleg nem ajándékozza meg bútorgyárral sem a lányait, sem a fiát. Azért ez is valami
-zárul Havas Henrik posztja.
Friss
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!