Connect with us

Gépnarancs

Ijedtükben összetrombitálták a nyaloncok gyülekezetét

Megosztás

CÖF arcképcsarnok szöveges aláfestéssel, avagy megint szervezkednek.

Bayer Zsolt

Többek között a parlament igazságügyi bizottságában mondta a civileket megbélyegző törvény ellen tiltakozó aktivistákról: „Úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön”, illetve, „Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat. Ez ugyanis Magyarország parlamentje, nem pedig a nyilvános vécé, ahová ezek valók” Emberek! Civilek! Ezek után majd kire szavaztok?

Bencsik András

Közben Bencsik András, hivatásos civil lehazaárulózta azokat, akik aláírták a Momentum Mozgalom népszavazást kezdeményező íveit. Őrá, meg elvbarátaira ne pazaroljátok egy fikarcnyi figyelmeteket se!

Csizmadia László

Előadta, hogy a 2018-as választás évtizedekre kijelöli a nemzet sorsát, és megakadályozhatja, hogy teret nyerjen az ultraliberalizmus, amelynek vezére Soros György. Na, erre a figurára aztán meg pláne ne figyeljetek!

Fricz Tamás

Legyen béke már, de csak azok között, akik nem törnek Magyarország ellen. Azokat várjuk a Békemenetre, akik szeretnék, hogy egy szó a régi rangjára kerüljön. És ez a szó a szeretet – lódított nagyot a politológus, aki korábban még arról írt a Magyar Nemzetben, hogy a kádárista kisemberek csak irigykednek Simicska Lajos sikereire. Ő meg aztán említésre sem méltó.

Stefka István

Már korábban is azt szajkózta hogy,  érik a Békemenet, mert „addig rángatják az oroszlán bajszát, amíg el nem indul”. Hogy oda ne rohanjunk félelmünkben…

Széles Gábor

Olyan emberről beszélünk, aki nyíltan rasszista, etnikai és vallási alapon uszító szöveget osztott meg, aki Michelle Obama péniszéről posztolt vagy éppen Halász Judit halálhírét terjesztette. Mit ne mondjak, nem semmi manusz…

Hát ők azok, akik a hírek szerint Március 15-re „békemenetet” hirdettek Orbán Viktor melletti kiállásként. A hódmezővásárhelyi csúfos fiaskó adhatta az ötletet, hogy ijedtükben 2014 után újra összetrombitálják a nyaloncok gyülekezetét. Az Echo TV és a Magyar Idők honlapján is megjelentetett bejelentésben az áll, hogy Bayer Zsolt a következő szavakkal hirdette meg a „békemenetet”: „Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran!”

Egy illiberális álom vasárnap valóban szanaszéjjel foszlott!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük