Connect with us

Kiemelt hírek

Jön a Fidesz-csodafegyver: a spontán Békemenet! – a pontos buszindulásról később értesítenek!

Megosztás

Úgy tűnik a Fidesz fő propagandistája és a hatalom annyira megijedt a hódmezővásárhelyi történelmi győzelemtől, hogy Bayer Zsolt a vasárnapi választás után azonnal meghirdette a Békemenetet.

A felhívás az ECHO TV honlapján olvasható

„Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran! – ezekkel a szavakkal hirdette meg Bayer Zsolt a következő Békemenetet, amely március 15-én lesz. Gyülekező 12 órától a Bem szobornál, majd átvonulnak a Kossuth térre, ahol közösen hallgatják meg Orbán Viktor ünnepi beszédét. Bencsik András hozzátette: 2012-ben is ez volt az válasz, hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. Amit létrehoztunk, meg kell védeni!”

Bővebben Mészáros  Lőrinc csatornáján mondják majd el, hogy kinek hol kell gyülekezni, hogy Pestre szállítsák, ott osztják majd ki az uzsicsomagokat és a napidíjat. Szintén ott lehet majd információhoz jutni, hogy éppen kit kell majd leordítani és a visszajáró aktivisták az előre elkészített tacepaokat is megkapják .

Bayer Zsolt ma egy reggeli cikkében is kifakadt

„ideje most megállni egy pillanatra, és elgondolkodni, hogy mi a baj. Mit csinálunk rosszul, mi nem sikerült, mi volt a baja a hódmezővásárhelyi szavazóknak. Ha nem ezt akarjuk megérteni és feltárni, ha ehelyett elkezdünk félrenézni és leginkább hamis magyarázatokat gyártani, akkor nagy baj lesz. Nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni.”forrás hvg.hu

Nem kellett sokat várni, máris megérkezett a Magyar Kétfarkú Kutya Párt válasza is: ők is békemenetet szerveznek, szintén március 15-ére, szintén déltől. Az esemény Facebook-oldala szerint a Kutyapárt a Blaha Lujza térre szervezi az indulási pontot.

Az eseményhez azt írták:

Annak örömére, hogy lesz Békemenet, mi is szervezünk aznapra egyet. Magyország legyen a Két Békemenet országa!

Az utolsó kormánypárti békemenet a legutóbbi választások előtt, 2014 márciusában volt, míg a Kutyapárt az első békemenetét tavaly áprilisban szervezte.

Bayer: az ellenzék felült és ránk vigyorog éppen, torz pofával

Konok Péter: Undorodom Bayer Zsolttól…

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük