Connect with us

Kerítésen túl

A szolgalelkűség nem ismer országhatárokat -Ilyen törvénymódosítás akár itthon is megtörténhet

Megosztás

Az izraeli parlament törvény módosítást erőltetett át hétfőről keddre virradó éjszaka, hogy miniszter lehessen egy adócsalás miatt elítélt politikus.

Megosztás

Az izraeli parlament törvény módosítást erőltetett át hétfőről keddre virradó éjszaka, hogy miniszter lehessen egy adócsalás miatt elítélt politikus. A kneszet megszavazta azt is, hogy ezentúl több miniszter is lehessen egy tárcánál.

Szómágia és megalkuvás

Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint erre azért volt szükség, hogy Arije Deri, a keleti vallásosok Sasz pártjának elnöke és Becalel Szmotrics, a telepesek Vallásos Cionizmus pártjának vezetője elfoglalhassa a koalíciós egyeztetésen kialkudott miniszteri hivatalát.
Az alaptörvény eddigi előírása szerint olyan ember nem lehetett miniszter, akit bíróság elítélt. Ezt a parlament most úgy módosította, hogy a tiltás azokra vonatkozzon, akiket letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.
Ez lehetővé teszi, hogy az idén adócsalás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Arije Deri egészségügyi és belügyminiszter legyen Benjámín Netanjáhu új kormányában. Két év múlva, a koalíciós egyezség értelmében, átveszi a pénzügyi tárca irányítását.
Utóbbit, most Becalel Szmotrics tölti be, aki az éjszakai szavazás eredményeként miniszteri posztot kap a védelmi tárcában is, így ő felügyeli majd az 1967-es elfoglalása óta a védelmi minisztériumhoz tartozó Ciszjordánia közigazgatását.
A múltban már neveztek ki további minisztereket minisztériumokhoz, de pozíciójuk létrehozásához általában speciális, ideiglenes törvényeket alkottak, amelyeket a felelősségi körüket meghatározó kormányrendeletek kísértek – írta a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.

Börtönviselt miniszter

Arije Deri korábban, 2002-től 22 hónapot töltött börtönben, mert belügyminisztersége idején megvesztegették. A januárban hozott újabb ítéletben a bíró azzal indokolta a felfüggesztett börtönt, mert Deri megígérte: a jövőben távol marad a közélettől és az államkincstártól.
A 120 tagú parlamentben 63-an szavaztak a törvénymódosítás mellett, 55-en ellenezték.
Az ellenzék egész éjjeli parlamenti küzdelme miatt csak reggel elfogadott törvény azonnal hatályba lép. A leendő koalíció ezzel azt próbálja megakadályozni, hogy az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság érvénytelenítse a jogszabályt.

Ellenkezés, amit ott is figyelmen kívül hagy a miniszterelnök

A centrista Van Jövő (Jes Atíd) párt közleményben tiltakozott a törvény módosítás ellen, amelyet Netanjáhu szélsőséges partnereivel szembeni gyengesége bizonyítékának lát.
A Kormányzás Minőségéért nevű civil szervezet kedd délelőtt beadvánnyal fordult a legfelsőbb bírósághoz a Deri miniszteri hivatalát lehetővé tevő törvény ellen.
Kedd délután ismét összeül a kneszet a „Bengvír-törvény” megszavazására, amely a korábbinál jelentősen nagyobb jogköröket biztosít majd a rendőrség irányítása felett a jobboldali szélsőséges, arabellenes nézeteiről ismert, többször elítélt Itamár Bengvír számára, aki a koalíciós megállapodásban a rendőrséget felügyelő volt belbiztonsági, jelenleg nemzetbiztonsági tárcát fogja vezetni.

(Illusztráció: Stoffel Misa)

Kapcsolódó: Nálunk sem jobb a helyzet.

Szerző