Connect with us

Kerítésen innen

Mégis ingyenes mindenkinek az influenza elleni védőoltás, bár alighanem nem ez volt a terv

Megosztás

Falus András immunológus professzor:  „ha a hatalom kitart azon álláspontja mellett, hogy a maszkok nem nyújtanak védelmet és nem rendeli el azok kötelező viselését, közvetlen bűnös felelőssége van több ezer honfitársunk haláláért!” Na és a védőoltás.

védőoltás
Megosztás

Falus András immunológus professzor:  „ha a hatalom kitart azon álláspontja mellett, hogy a maszkok nem nyújtanak védelmet és nem rendeli el azok kötelező viselését, közvetlen bűnös felelőssége van több ezer honfitársunk haláláért!” Na és a védőoltás.

A korona vírusra tekintettel

Míg az érintettek azt hitték, hogy a szokásos szabályok érvényesek idén az influenza-oltásra, azaz csak a különösen védendő csoportok kapják azt térítésmentesen a háziorvosoktól, a minisztérium tegnapi közleményében az üzente: ahogyan a tavalyi rendkívüli helyzetben is történt, idén is mindenki számára ingyenesen biztosítják a vakcinát. Feltéve, hogy jut nekik. Arról ugyanakkor nem esett szó, hogy a szokottnál nagyobb kontingenst rendeltek volna.

Rendelés ahogy eddig is

A magyar kormány 24 éve rendre – így idén is – itthon legyártat 1,3 millió adag influenza elleni oltást, amit térítésmentesen tesz hozzáférhetővé a rizikócsoportokba tartozóknak a háziorvosoknál. Egy átlagos évben általában ennek alig fele szokott elfogyni, ám tavaly, amikor a covid-járvány miatt nemcsak a kockázati csoportoknak (idősek, terhesek, krónikus betegek), hanem mindenkinek térítésmentes elérhetőséget ígértek, a háziorvosoknak kiosztott 1,4 millió adagból mintegy 1,244 millió adag fogyott el. (Az 1,3 millió hazai gyártású, 3Fluart mellé 100 ezer adag Vaxigrip Tetra vakcinát vásárolt a kormány közvetlenül a gyártótól). Csakhogy tavaly nem volt influenza-járvány, míg idén kifejezetten erős várható.

Erősebb járvány jöhet

Ócsai Lajos, az egykori ÁNTSZ járványügyi főosztályvezetője  azt mondta: a járványügyi matematikusok előrejelzése szerint az eddig szokásosnál 50 százalékkal több influenza-szerű megbetegedés várható az idei szezonban. A közvetlen okok között ott van a fellazult maszkhasználat, nincsenek a légúti cseppfertőzést akadályozó járványügyi intézkedések sem, és a szervezet természetes ráfertőződéséből is kimaradt egy év. Ezért kevésbé védettek az emberek az influenza-vírusok mutációival szemben, mint a megelőző években. Így várható, hogy a tavalyinál erősebb lehet az érdeklődés az influenza-elleni védőoltások iránt-írja a Népszava.

Kapcsolódó

https://varosikurir.hu/kezdodik-az-influenza-jarvany/

védőoltás

 

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. csipetke

    2021.10.26 12:17 at 12:17

    Azt olvastam, hogy 1millió 300 ezer oltóanyag van, pont úgy, mint tavaly, azaz egyáltalán nem jut majd mindenkinek, csakúgy, mint tavaly

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük