Ilyen idő vár az őszi szünet alatt diákra szülőre egyaránt + biometeorológia

Ilyenkor az őszi szünet táján azért rettegnek szülők és gyerekek egyaránt, nehogy olyan időjárás ékezzen ami a szobába űzi a gyerekeket. Lássuk most mi történik?

Ma, holnap

Kedden, keleten marad a tartósabb napsütés, másutt fokozatosan vastagodó fátyolfelhők szűrik, nyugaton, északnyugaton helyenként takarják a napot. Esőre nem kell számítani. Általában gyenge marad a légmozgás, de a Duna-Tisza közének déli felén megélénkül helyenként a délkeleti szél.

Éjszaka eleinte erősen fátyolfelhős lesz az ég, majd fokozatosan csökken a felhőzet. Továbbra is előfordulhat gyenge fagy, illetve párásság, elvétve átmeneti ködfoltok.

Szerdán többnyire napos idő lesz, északkeleten kissé vastagabb, másutt vékony fátyolfelhőzettel, szűrt napsütéssel. Eső nem várható. A légmozgás gyenge marad.

Éjszaka csillagfényes, hideg idő lesz. Már kevesebb helyen, de még mindig előfordulhat gyenge fagy, valamint párásság és ködfoltok.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

kedd délután +11 – +15,

szerda reggel -2 – +3,

szerda délután +13- +16,

csütörtök reggel -1 – +3 fok körül alakul.

A hét közepétől

– Csütörtöktől vasárnapig elkerülik térségünket a frontok, a napsütésé lesz a főszerep. Csapadék nem várható. Péntektől helyenként megélénkül a délies szél. Hajnalonként keleten, északkeleten nagyobb, másutt kisebb eséllyel alakulhatnak ki ködfoltok, amik néhol akár napközben is tartósabban megmaradhatnak, de ennek bizonytalansága nagy. Napról napra emelkedik, az átlagos felett alakul a maximum hőmérséklet, míg az esetlegesen tartós ködben viszont alatta marad.

– Hétfőtől előreláthatólag változékonyabbra, hűvösebbre fordulhat időjárásunk, és ekkortól alkalmanként esőre is számítani lehet.

Biometeorológia

Kedden és szerdán nyugodt, légköri változásoktól mentes idő lesz. Az időjárás nem befolyásolja számottevő mértékben a szervezetünket. A hajnali gyenge fagy, illetve párás levegő a krónikus ízületi betegségek tüneteit erősítheti, a beteg testrész fájdalma nőhet, illetve mozgástere beszűkülhet. Egy alapos ébredés utáni átmozgatás sokat javít a tüneteken. A párásság a krónikus légúti betegeknek sem kedvez, panaszaikat erősítheti, ezért az előírt gyógyszereket ajánlott maguknál tartani. (Eumet)

Kapcsolódó

Hosszú hétvége a családoknak, kilenc nap a diákoknak – Itt vannak az őszi szünet részletei!

őszi szünet

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük