Budapesti hétköznapok
Inzulinhiány – A néma gyilkos röhög a markába
Előrebocsátom, érdekelt vagyok témában, már 27 éve inzulinfüggésben élek. Az ember így 83-évesen már nem sok mindent vár el az élettől, de magát az éltet ameddig lehet igen, azt pedig végképp visszautasítom, hogy ezt az öregecske életemet éppen a kormány -függetlenül attól rászavaztam-e- veszélyeztesse– írja idős olvasónk.
A néma gyilkos rám vadászik
A cukorbajt szokták néma gyilkosnak is nevezni, mert komoly és riasztó tüneteket csak akkor produkál, amikor már majdnem késő a segítség. Nekem szerencsém volt, mert aránylag korán diagnosztizáltak, így hála az inzulinnak közel 30 éve élünk békében együtt én és a diabétesz, de ennek e békés egymásmellettélésnek most könnyen vége szakadhat.
Nem akartam elhinni, de igaz
A sajtó és néhány barátom is már egy ideje mondogatja, hogy inzulinhiány várható. Én persze nem hittem nekik, mondván lehetetlen, hogy az ország kormánya ilyen erkölcstelenül veszélyeztesse a több mint 1 millió cukorbeteg magyart, mivel nyugger vagyok, ráérek kutakodni és kikerestem a WHO adatot:
Magyarországon a 19-70 év közötti korosztályban 8% felett van a cukorbetegség előfordulási aránya és körülbelül ugyanilyen mértékű a cukorbetegséget megelőző állapotban lévő személyek előfordulása a népességben. A felnőtt lakosság mintegy 15%-ának van valamilyen cukoranyagcsere zavara.
Szóval tény és való, hogy egyszerű álhírként kezeltem a dolgot egészen az elmúlt hét péntekéig, amikor elmentem kiváltani a szokásos „löketemet”. A jól bevált patikámban nem volt. Ott még nem gyanakodtam, de amikor a negyedik patikából is üres kézzel és a patikus zavart magyarázkodásával távoztam, már tudtam: cserben „vagyok” hagyva.
A szó szoros értelmében az életemre törnek
Nem az a kérdés, hogy a kormány okozta-e a hiányt, mellesleg mint kiderítettem, hogy ők, méghozzá a gyógyszergyárak esztlen és mértéktelen sarcolásával, szóval mindegy lenne ki okozta az életveszélyt, ha a kormány ahogy az a feladata lenne megoldaná helyzetet, de nem, ők csak cinikus, ostoba nyilatkozatokat adnak ki. Felháborodva hallgattam hétfőn reggel, hogy mit válaszolt Müller Cecília, Orbán Viktor szolgája az egyik rádió írásbeli kérdésére, nem idézem szószerint, mert én szégyellem magamat a doktor(?)nő helyett. Ez a magát orvosnak vallott időshölgy arról regélt, hogy nincs is hiány meg, hogy hiány ugyan nincs, de minden inzulinkészítmény kiváltható egy másikkal, amit miért tennék, ha nincs is hiány, de félre a tréfával!
Tisztelt Nyunyóka asszonyság!
Az inzulin hiányával nem hetekig, vagy napokig nem lehet együtt éni, de olykor órákig sem, így minden halogató, valóságeltérítő nyilatkozata bűnrészesség, hiszen közben a cukorbetegek patikáról patikára vándorolnak a jószerencsében bízva, vagy elkeseredésükben fogják receptjeiket és akik tehetik, kiváltják azokat Ausztriában, 100, azaz százszoros áron.
Végezetül nem tudom megállni, hogy ide ne írjak egy egyéb esetekben populistának tűnő, de most nagyon is helyénvaló kérdést:
Tényleg ennyire kell a pénz, hogy még a nyugdíjakat is, bármi áron megspórolnák?
-fejezi be felháborodott levelét idős olvasónk.
Szerző
Friss
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
- Önt is érdekli az Orbán família vagyonnyilatkozata, vagy csak Magyar Pétert?
- Horoszkóp azoknak, aki szeretnének túllátni a karácsony napjain