Kerítésen túl
Irán már az USA-t is fenyegeti

Az amerikai elnök válaszolt az iráni fenyegetésekre, miszerint amerikai bázisokat támadnak, amennyiben az USA segít az Izrael ellen indított rakéták elfogásában és azt állítja, hogy „könnyen” meg lehetne állapodni. Az éjszaka folyamán dróntámadás érte egy iraki amerikai bázist.
Trump sem hallgat
Irán szombaton azzal fenyegetőzött, hogy amerikai katonai bázisokat vesz célba, ha az amerikai erők segítenek Izraelnek elhárítani a támadásait . Vasárnap reggel Donald Trump elnök válaszul azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak nincs szerepe az éjszakai csapásokban.
„Az Egyesült Államoknak semmi köze nem volt az Irán elleni támadáshoz ma este. Ha Irán bármilyen módon megtámad minket, az amerikai fegyveres erők teljes ereje és hatalma soha nem látott mértékben fog ránk zuhanni.”
Az iráni figyelmeztetés ellenére Trump azt nyilatkozta, hogy hisz egy békés megállapodás létrejöttében Izrael és Irán között, és kijelentette, hogy az „könnyen” elérhető, hogy véget vessen az általa „véres konfliktusnak” nevezett háborúnak. Azt nem részletezte, aahogy a választási kampánya során az orosz ukrán háború 24 órán belüli befejezésének ígéretét sem, hogyan lehetne elérni egy ilyen megállapodást.
Az Associated Press tegnap este arról számolt be, hogy három drónt indítottak az iraki Ain al-Asad bázis ellen, ahol amerikai erők állomásoznak. Amerikai tisztviselők szerint a drónokat elfogták. Az iraki milíciák, amelyek közül néhány nemrégiben előrehaladott tárgyalásokat kezdett a bagdadi kormánnyal a leszerelésről, nem vállalták a felelősséget a támadásért.
Egy háború és környezete
Körülbelül két hónappal ezelőtt arról számoltak be, hogy négy befolyásos, Iránt támogató milícia Irakban – köztük a Kataib Hezbollah – első alkalommal fejezte ki hajlandóságát a leszerelésre, hogy elkerülje a konfliktust az Egyesült Államokkal. Ez a négy egy nagyobb, „Iraki Iszlám Ellenállás” néven ismert ernyőszervezet része, amely nagyjából 10 Iránt támogató milíciát foglal magában.
A tevékenységüket figyelő biztonsági tisztviselők becslése szerint ezen milíciák együttes erőinek száma körülbelül 50 000 harcos, akiknek fegyverarzenáljában nagy hatótávolságú rakéták és légvédelmi rendszerek is találhatók. Ezek a csoportok a Hamász október 7-i terrortámadása után csatlakoztak az Izrael elleni harchoz a libanoni Hezbollah és a jemeni húszik oldalán. A háború során tucatnyi rakétát és drónt indítottak Izrael és a régióban lévő amerikai erők felé. Az egyik legvéresebb csapásukban három amerikai katona halt meg egy jordániai-szíriai határ közelében lévő bázison. Az elmúlt hónapokban azonban tartózkodtak a támadások indításától – még Izrael ellen is – a Gázában kiújuló harcok ellenére is
– írja az ynet.co izraeli hírügynökség.
Mindezek közben az éjszaka folyamán, hosszú telefonbeszélgetést folytatott a legújabb közeé-keleti háborúról Putyin és Trump, a beszélgetést az orosz elnök kezdeményezte. Trump beszámolója szerint érintették az ukrán helyzetet is, ám erről állítólag a jövő héten folytatnak érdemi tárgyalást.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…