Banánköztársaság
Iskolakezdés együtt!?— Hol van az a főügyész…

Iskolakezdés? Ott tartunk, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének 11. évében, az egy évtizedig tartó „gazdasági csoda” mellett a kormányhoz lojális segélyszervezet arra kéri a polgárokat, hogy adományukkal (egy hívás csak 250 forint) járuljanak hozzá, hogy kétezer rászoruló gyereknek megtöltsék az iskolatáskáját.

Hát, nem kérem!
Minden együttérzésem és tiszteletem mellett szeretném kifejezni, hogy rég láttam, hallottam ilyen álságos akciót. A kormánypropaganda azt harsogja, hogy mindenki egyre jobban él, hihetetlen magasságba kúszott fel a nettó ÁTLAGKERESET. Egyre kevesebb a szegény gyerek.
Ha mégis van, akkor örvendjenek, mert milliárdokat költenek az iskolába, óvodába járó gyerekek ingyenes étkeztetésére és most már az általános iskolában mindenkinek ingyenesen jár a tankönyv. Miután állami monopóliummá tették a tankönyvkiadást is.
„Az Ökumenikus Segélyszervezet ebben az évben is vállalja, hogy az idei célként kitűzött, kétezer gyermek iskolakezdési támogatásához szükséges összegen felül beérkező pénzadományból a szervezet országos intézményhálózatának Kapaszkodó programjaiban részt vevő mintegy 2000 diák felzárkózását támogatja egész évben, rendszeres fejlesztő foglalkozásokat szervezve számukra a szegénység okozta hátrányok leküzdéséhez”
Számoljunk már egy kicsit!
2000 gyerek iskolatáskáját 10 ezer forint értékű tanszerrel feltölteni, az összesen 20 millió forint. Értik?
Abban az országban, ahol éppen a NER-nek köszönhetően az egymással összejátszó vállalkozások, cégek és sportegyesületek milliárdokat vonnak el az adózástól és költik el saját hobbijukra, na ebben az országban hiányzik 20 millió forint a szegény gyerekek iskolatáskájából.
Ja, kérem ezt a húszmilliót és még sok ezer húszmilliót a fent említett urak és hölgyek útonálló módjára elrabolták
Ezek az „urak” nagyobb spílerek, mint az Ocean 11-12 és a többi filmek kaszinókat kirabló mestertolvajai. Nekik nem kell alagutat ásniuk, földrengést szimulálniuk, hogy megfúrják a széfet.
Dehogy, ők fényes nappal fél kézzel milliárdokat térítenek el a magyar költségvetésből, hozzájuk képest az olajszőkítők nyeretlen kétévesek voltak
A rászoruló iskolások tanévkezdését a 1353-as adományvonalra indított hívással 250 forinttal lehet támogatni, de lehet adományozni a www.iskolakezdesegyutt.hu oldalon és a nagyobb postákon kihelyezett perselyeknél is.
Na, szóval!
A tisztességes magyar állampolgárok és vállalkozásaik adóznak. A költségvetésbe befolyó pénzből éppen ezért joggal várjuk el, hogy a kormány (amelynek nincs egy vasa sem amúgy) a kellő mértékben és minőségben finanszírozza az oktatást és az egészségügyet.
Nem nagy kérés ez, csupán a minimum
Nem az egyházak kistafírozására, nem a határon túli mittudomén milyen sportolói akadémiák létrehozására, nem a miniszterelnök hobbijára adózunk, hanem a saját életünkre, a gyerekeink jövőjére.
Itt az ideje, hogy ez a velejéig korrupt állam kihúzza a mocskos kezét a zsebeinkből, a családi kasszákból.
Hol van az a főügyész, aki a NER-lovagokkal nem a futballstadionok VIP szektorában borozgat, hanem rácsap minden egyes milliárdos kezére, aki csak ezer forintot ellop a magyar államtól.
Hol van ez a főügyész?
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
Pingback: Indul a suli, de meddig járhatnak be a gyerekek? - Városi Kurír