Connect with us

Sport

Kajak-kenu: az Adolf, Fejes és a Kammerer, Varga duó diadala Szolnokon

kenu
Megosztás

Nem született meglepetés a hétfői nyitónap két „olimpiai” döntőjében a Szolnokon zajló kajak-kenu országos bajnokságon, amely a korábbi tesztviadalok után az idei első hivatalos megméretése a sportág képviselőinek.

A háromszoros ötkarikás bajnok, 42 esztendős Kammerer ismét bizonyította, hogy elnyűhetetlen, 20 éves versenyzőtársával remek győzelmet aratott. A második helyen a Noé Zsombor, Dombvári Bence kettős ért célba.

„Eltaktikáztuk magunkat azzal, hogy az előfutamban csak negyedikek lettünk, az egyes pálya délutánra hátrány lett a szélviszonyok miatt, ráadásul onnan nem láttuk a mezőnyt – idézte a szövetség honlapja Dombvári Bencét. – Ez volt az év eddigi legfontosabb versenye, nyerni akartunk, de remélem, ezzel a második hellyel kijutottunk a világkupára.”

„Nem tudtam, hol tartunk most a mezőnyben, mert az elmúlt két hónapban csak egyszer, a KSI vízitelepén tudtunk Ádámmal együtt evezni az Újpesti-öbölben – mondta Kammerer Zoltán. – Ha jövőre kvótát akarunk szerezni, vagy ki akarunk jutni az olimpiára, akkor lehet, hogy több közös edzésre lesz szükségünk. Egyébként elégedett vagyok a mai pályánkkal.”

A kenu kettesek egy kilométeres döntője közel sem hozott akkora küzdelmet, mint a kajakosoké

A két 1999-es születésű tehetség, Adolf és Fejes a tesztversenyek futamait is ideszámolva idén hetedszer utasította maga mögé a teljes magyar mezőnyt.

„Az utolsó két edzésversenyre munkából álltunk oda, nem időzítettük a formát, nem gyorsítottunk – árulta el Adolf Balázs. – Most viszont pihentebbek voltunk, jól sikerült minden, kontrolláltuk a mezőnyt, gyorsak voltunk. Az ígéret az, hogy mi mehetünk jövőre a kvótáért, ettől függetlenül az olimpiára még bármelyik magyar páros kikerülhet, ha meglesz a kvóta.”

Csipes Tamara. Fotó: MKKSZ

Csipes Tamara nagyszerűen kezdett, 1000 méteren egyesben, párosban és négyesben is győzött

A Honvéd ötkarikás bajnoka összesen 11 számot vállal az ob-n.

A férfi négyesek között kajakban a Varga Dominik, Gecse Márton, Luczó Bence, Kulifai Tamás egység nyert, kenuban pedig Kiss Balázs, Slihoczki Ádám, Bucsi Bence és Kovács Máté András.

Érdekesség, hogy a C-2 1000 méteren 17 éves unokaöccsével, Papp Lászlóval rajthoz állt olimpiai bajnok, Vajda Attila – aki az utóbbi években már edzőként tevékenykedik – hatodik lett.

Idén a szeptemberi, szegedi világkupa lesz az egyetlen nemzetközi verseny gyorsasági kajak-kenuban, erre az eseményre a tavalyi, ugyancsak szegedi világbajnokság, a 2020-as edzésversenyek, és a magyar bajnokságon elért eredmények alapján hirdet csapatot Hüttner Csaba szövetségi kapitány. A vk-n minden számban két egység állhat rajthoz nemzetenként.

Hirhullám>>>>>>>>>>>

Férfiak

K-2 1000 m:
1. Kammerer Zoltán, Varga Ádám (Graboplast Győri VSE, KSI SE) 3:12.347 perc
2. Noé Zsombor, Dombvári Bence (Merkapt-Mekler László SE, Budapesti Honvéd SE) 3:13.017
3. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Budapesti Honvéd SE, UTE) 3:14.447

K-4 1000 m:
1. Varga Dominik, Gecse Márton István, Luczó Bence, Kulifai (MTK, UTE) 3:04.298
2. Opavszky Márk, Törköly Zoltán, Nyerges Áron, Kós Benedek Tibor (Kajak-Kenu Club Szarvas, NKM Szegedi Vízisport SE) 3:05.258
3. Zöld Zoltán, Kovács Zoltán, Tomori Gergely, Kovács Gergő (FTC Rekontir Kajak-Kenu, Vasas) 3:05.718

C-2 1000 m:
1. Adolf Balázs, Fejes Dániel (Óbudai Ganz VSE, Merkapt-Mekler László SE) 3:32.406
2. Hajdu Jonatán, Fekete Ádám (Dunaferr, UTE) 3:36.056
3. Sáfrán Mátyás, Slihoczki Ádám (KSI SE, Dunaferr) 3:37.466

C-4 1000 m:
1. Kiss Balázs, Slihoczki, Bucsi Bence, Kovács Máté András (Dunaferr) 3:26.599
2. Hodován Dávid, Kollár Kristóf, Koleszár Zoltán, Besenyei Ádám (Atomerőmű SE, Merkapt-Mekler László SE) 3:27.389
3. Fekete, Korisánszky Dávid, Török Aurél, Szőke Attila (UTE, Budapesti Honvéd SE) 3:33.55

Nők

K-1 1000 m:
1. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 3:52.655
2. Kőhalmi Emese Boglárka (KSI SE) 3:53.720
3. Rendessy Eszter (UTE) 3:54.660

K-2 1000 m:
1. Csipes, Medveczky Erika (Budapesti Honvéd SE) 3:37.721
2. Bodonyi Dóra, Csikós Zsóka (Szolnoki Kajak-Kenu Klub) 3:45.401
3. Potoniec Zsófia, Posta Réka (MTK, Miskolc Sport Club) 3:46.371

K-4 1000 m:
1. Hagymási Réka, Csipes, Medveczky, Pupp Noémi (Budapesti Honvéd SE, Atomerőmű SE) 3:28.667
2. Csengeri Evelin, Párdi Viktória, Fülöp Fanni, Pető Adél (City-Gas Tiszafüred SE) 3:36.412
3. Heim Bianka Georgina, Hujber Flóra Andrea, Kovács Natália, Kovács Petra Sára (Graboplast Győri VSE) 3:40.117

(MTI)

Kapcsolódó

kenu

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük