Connect with us

Kék fény

Ismerősét vette célba a zalaegerszegi lövöldöző

Megosztás

Célzott lövéseket adott le ismerősére gáz-riasztó fegyverével az a férfi, aki szerda délelőtt többször is lőtt Zalaegerszeg belvárosában, sérülést azonban nem okozott.

Megosztás

Célzott lövéseket adott le ismerősére gáz-riasztó fegyverével az a férfi, aki szerda délelőtt többször is lőtt Zalaegerszeg belvárosában, sérülést azonban nem okozott – közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

Szerda délelőtt több bejelentés is érkezett a rendőrségre arról, hogy Zalaegerszeg belvárosában, a Széchenyi téren egy férfi több lövést is leadott a levegőbe

A rendőrök rövid idő alatt a helyszínre értek és a közelben elfogták a 46 éves helyi férfit, aki egy gáz-riasztó fegyverrel lőtt.

Az elkövető a Széchenyi téri buszmegállóban várakozó ismerősére célozva, mintegy tíz méter távolságból két lövést adott le, majd a pisztolyt visszatette a hátizsákjába és távozott. Az eset során nem sérült meg senki.

A nyomozók garázdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást a lövöldözővel szemben, akit őrizetbe vettek. Lakásán ugyanakkor még egy gáz-riasztó fegyvert és hozzá való töltényeket is találtak.

Az MTI információi szerint az elkövető ugyanaz a férfi, aki az elmúlt hónapokban többször is követett el garázda cselekményeket Zalaegerszegen.

Februárban a Terrorelhárítási Központ munkatársai vitték ki társasházi lakásából és a rendőrök szállították a megyei kórház pszichiátriai osztályára a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott az ablakából. Otthonában akkor két gáz-riasztó fegyvert találtak.

Néhány nappal korábban ugyanebből a társasházi lakásából az ablakon keresztül több fa fényképkeretet és elégetett papírhulladékot dobált ki, ami a lakás alatt parkoló egyik személyautóban anyagi kárt okozott.

Letartóztattak négy jászsági drogdílert

Szerző