Kerítésen innen
Íz orgia – Békebeli,vastag szaftú igazi paprikás csirke
A gulyásleves mellett talán a legikonikusabb magyar étel a paprikás csirke, amit elkészíteni nem is olyan egyszerű, mint hinnéd.

A Gulyás leves mellett talán a legikonikusabb magyar étel a paprikás csirke, amit elkészíteni nem is olyan egyszerű mint hinnéd.

Alap:
A csirkepaprikásból nem lehet eleget főzni! Főleg ha jó sok tejfölös szaft van rajta
Hozzávalók
1 csirke
zsír
1 vöröshagyma
pirospaprika
1 paprika
1 paradicsom
2 dl tejföl liszt
só, bors
Rlkészítés
A konyhakész csirkét megmossuk, kibelezzük, és feldaraboljuk.
Forró zsírban finomra vágott vagy reszelt, középnagyságú vöröshagymát fonnyasztunk, majd meghintjük egy kávéskanál pirospaprikával, és már adjuk is hozzá a feldarabolt csirkét, nehogy a paprika megrozsdásodjék. A csirkét saját levében egy kissé megpirítjuk. S csak azután eresztjük föl egy kevés vízzel. Ha szükséges, később tölthetünk még vizet rá. Beleaprítunk egy megtisztított zöldpaprikát és egy kisebb paradicsomot is (télen ezt egy evőkanál lecsóval pótoljuk). Végül 2 dl tejföllel és egy kevés liszttel behabarjuk. és felforraljuk. Galuskával, tálaljuk.
A köret vajasgaluska
A vajgaluskához
1 db tojás
2 dkg vaj
5 dkg rétesliszt (amennyit felvesz)
só ízlés szerint
Így készitsd!
A galuskához valókat elkeverjük, és egy kanállal a levesbe szaggatjuk, ha szükséges, utánízesítjük.
Jó étvágyat!
(Eredeti recept: Ketkes)
Friss!
- A karácsonyfa nem tányérra valóMegosztás A címben leírt figyelmeztetés a karácsonyfáról, ép ésszel ugyanolyan „túl biztosításnak tűnik”, mint amikor az USÁ-ban ráírták a mikrohullámú sütőkre, hogy ne tedd bele szárítani a macskádat. Pedig szükséges Gent városa kreatív hulladékcsökkentési javaslatokkal állt elő, amelyek között szerepelt a karácsonyfák tűleveleinek elfogyasztása is. Ezért volt kénytelen az ottani belga NÉBIH közleményt kiadni arról,… További információ: A karácsonyfa nem tányérra való
- Ha karácsony, akkor tojáslikőrMegosztás Jó, jó lehet, hogy kicsit megkéstünk a recepttel, de becsületünkre legyen mondva, hogy ez a klasszikus tojáslikőr, jól jöhet a két ünnep közötti vendégváráson, szilveszterkot, sőt kár a szürke hétköznapokba is vihet 2025-ben némi színt. Történelmi utazás a tojáslikőr körül A tojáslikőr gyökerei a középkori Angliáig vezethetők vissza, ahol az italt „posset” néven ismerték.… További információ: Ha karácsony, akkor tojáslikőr
- Libafeszt – Mi szem-szájnak ingere KiskunfélegyházánMegosztás Hamarosan indul a Libafeszt! Libából készült ételek versenyével, jubileumi néptánctalálkozóval, Ludas Matyi sakk- és futóversennyel, baromfitermékek vásárával és libamakett-festésével is készülnek a huszonötödik libafesztiválra szeptember közepén Kiskunfélegyházán. Ez is lesz, meg ez is, meg ez is! Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ igazgatója a programokat sorolva elmondta: a jubileumi libafesztivál szeptember 13-án A… További információ: Libafeszt – Mi szem-szájnak ingere Kiskunfélegyházán
- Búcsú a napraforgótól? – Mennyi lesz az annyi?Megosztás A klímakatasztrófa, lánynevén klíma változás, egyre több és több növényt töröl ki a honi termesztők listájáról. Legutóbb a napraforgó esetleges „kimúlásáról” cikkezett egy szakmai fórum. Pedig híresen nagy túlélő Magyarországon a harmadik legfontosabb szántóföldi növény a napraforgó, amely az egyike a legjobban alkalmazkodó növénynek, így a klímaváltozás hatására szélsőségessé váló csapadékviszonyokhoz is. Az idei,… További információ: Búcsú a napraforgótól? – Mennyi lesz az annyi?
- Augusztus 20-án sem csak a várbeli és a dunai programok érdekesekMegosztás Augusztus 20-án a nap a Kossuth téren zászlófelvonással kezdődik, majd a hagyományos tisztavatás következik, és még ugyancsak a belvárosban a Vörösmarty téren a Csárdafesztivál, ami méltó versenytársa lehet a Várkert Bazár előtti Magyar Ízek utcájának. „Ez a belváros” 2024. augusztus 20-án a központi rendezvények keretében tartják a Szent István Napi díszünnepséget a Kossuth téren,… További információ: Augusztus 20-án sem csak a várbeli és a dunai programok érdekesek
Szerző
Click to comment
Friss
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…