Kerítésen túl
Ezt se’ hittük soha! – Izrael segíti Németországot és Európát a földgáz beszerzésében
Izrael valószínűleg már 2023-ban beindíthatja Európába irányuló földgázexportját, pótolva az orosz szállítások visszafogása miatt kieső mennyiség nagyjából 10 százalékát
Izrael valószínűleg már 2023-ban beindíthatja Európába irányuló földgázexportját, pótolva az orosz szállítások visszafogása miatt kieső mennyiség nagyjából 10 százalékát – mondta Jair Lapid izraeli miniszterelnök hétfőn Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.
Izrael bekapcsolódik az orosz földgáz kiváltásába
A két kormányfő közös tájékoztatóján Jair Lapid kiemelte, hogy Izrael bekapcsolódik az orosz földgáz kiváltását célzó európai erőfeszítésekbe. Hozzátette, hogy hazájában számos feltörekvő technológiai vállalkozás – startup cég – tevékenykedik a megújuló energiaforrások hasznosításának területén, és Izrael itt is együttműködne Németországgal, amely „szuperhatalom az innovációban”.
Egyenlőre ez csak egy lehetséges üzlet
Olaf Scholz a többi között arról szólt, hogy Németország az izraeli fejlesztésű Nyíl-3 rakétarendszerrel korszerűsítené légvédelmét. Ezzel kapcsolatban Jair Lapid elmondta, hogy egyelőre csak egy „lehetséges üzletről” van szó, de mindenképpen azzal számolnak, hogy Izraelnek lesz szerepe a német védelmi képességek fejlesztésében, méghozzá főleg a légvédelem területén, és erről napi szinten egyeztetnek német partnereikkel. Azzal kapcsolatban, hogy
Üzenet Mahmúd Abbásznak Berlinből
Mahmúd Abbász palesztin elnök augusztusban Berlinben a német kancellárral tartott tájékoztatóján a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját, Jair Lapid kiemelte, hogy Olaf Scholz – aki csak a közös tájékoztató után utasította el a palesztin elnök kijelentését – egyértelműen elhatárolódott Mahmúd Abbász „egyszerűen szörnyű” mondataitól, amiért köszöntetet érdemel.
Közös vélemény
Jair Lapid és Olaf Scholz egyaránt hangsúlyozta, hogy a nácik törekvése a zsidó nép kiirtására példa nélküli az emberiség történetében és nem hasonlítható semmihez.
Az izraeli miniszterelnök kiemelte, hogy a palesztin vezető berlini kijelentéséből kibontakozó felfogás jellemzi a palesztin gyerekeknek készült tankönyveket is. A palesztinokat így már gyerekkortól kezdve „gyűlöletre uszítják”, amit nem szemlélhet tétlenül a civilizált világ.
Nincs mindenben egyetértés
A tájékoztatón az is megmutatkozott, hogy a német és az izraeli vezetés továbbra sem ért egyet az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló 2015-ös nemzetközi megállapodás (JCPOA) felújításának ügyében. Olaf Scholz kiemelte: a közeli jövőben ugyan nem várható, hogy Irán elfogadja a megállapodásban részes európai országok – az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország – által a megegyezés felújítására tett javaslatokat, de van esély az előrelépésre, ezért az európai felek „türelmesek”.
Ezzel szemben Jair Lapid kijelentette, hogy a 2015-ös megállapodás megbukott, és súlyos hiba lenne visszatérni hozzá. Mint mondta, helyzetértékelésének alátámasztására érzékeny hírszerzési információkat osztott meg a német kancellárral.
(Képünk illusztráció)
Friss!
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápaMegosztás Csütörtök délután fél 7 körül fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, vagyis megválasztották az új pápát. A vezető bíboros a „Habemus Papam” – latinul „van pápánk” – szavakkal erősítette meg a döntést. Az új egyházfő XIV. Leó néven Robert Francis Prevost lett Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban (Amerikai Egyesült Államok,… További információ: Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozásaMegosztás Ami nem megy tisztességesen, a szabályok betartásával, azt Orbán Viktor kormánya megpróbálja azok megkerülésével, sumákban abszolválni. De miért hiszik el újra és újra, hogy mindenki ostoba, csak Ők firnyákosak? Hírünk a világban…. A magyar kormány ügyeskedve, jogi kiskapukat kihasználva próbál hozzájutni a jogállamisági aggályok miatt befagyasztott uniós pénzek egy részéhez – írja a Financial… További információ: A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!Megosztás Az Európai Parlamentben: elfogadták Dr. Molnár Csaba javaslatát, amely felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. „Mert elég volt az orbáni lopásból! Az Európai Ügyészség azon dolgozik, hogy megállítsa az uniós pénzek ellopását. Az egész EU-ban már csak egyetlen kormány van, amelyik nem hajlandó ehhez csatlakozni: Orbáné. Nem véletlenül. Mert ők pontosan… További információ: Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’Megosztás Az egykor elnökként is szolgáló volt kormányfő, jelenleg az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöki tisztét betöltő Dmitrij Medvegyev reakciója Zelenszkij burkolt fenyegetésére a ” Győzelem napi” katonai felvonulással kapcsolatban: „A borostás zöld szemétláda közölte, hogy elutasítja Putyin javaslatát a háromnapos tűzszünetről, és nem tudja garantálni a világ vezetőinek biztonságát Moszkvában. Kinek kell az ő biztosítéka?… További információ: Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- Folyosói pletyus-infó: mivel a Trump-Vucic találkozó meghiúsult, utóbbi ‘inkább megbetegedett’ és hazautazottMegosztás Azt, hogy ki mennyire hisz a „folyosói pletykáknak” mindenki maga dönti el. Van, hogy a legvadabb dolgokról, történésekről idővel kiderül, hogy igazak, de az ellenkezőjére is létezik számtalan példa. Aleksandar Vucic esetében egyelőre még nem dőlt el a dilemma, hiszen friss az infó…. Ami tény Megszakította amerikai útját Aleksandar Vucic, és visszatér Szerbiába, miután… További információ: Folyosói pletyus-infó: mivel a Trump-Vucic találkozó meghiúsult, utóbbi ‘inkább megbetegedett’ és hazautazott
Szerző
Friss
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!