Jancsics Dávid: Orbán vazallusai a családfő védelme alatt lophatnak

Jancsics Dávid korrupciókutató, a san diegó-i állami egyetem professzora szerint dél-amerikai és afrikai országokban találni olyan visszaélésre kifejlesztett hálót, mint ami mára Magyarországon kiépült.

Maffiaállam

Jancsics a Népszavának adott interjújában elmondta, hogy az OLAF szerint szervezett csalási mechanizmust építettek ki Orbán Viktor vejének volt cégénél, annak a jele, hogy maffiaállamról beszélhetünk:

„Nevezhetjük annak, bár a többi gyakran hallott koncepció, mint például a haveri kapitalizmus, patrónus-kliens rendszer vagy rendszerszintű korrupció szintén megragadják egy-egy fontos elemét annak, amit ma látunk. A Magyar Bálint által bevezetett maffiaállam azért találó, mert a maffia klánokban megfigyelhető családi szerkezet metaforáját használja a rendszer leírására. A csúcson található a teljhatalommal rendelkező keresztapa, őt veszik körbe a családtagok, akik lojalitásukról biztosítják a családfőt.”

 

Önkormányzatok az oligarchák fogságában

Meggyőződése, hogy a  Nokiás-doboz mellett szinte a rendszerváltás óta létezett a korrupciónak egy szervezett formája, amikor oligarchák, politikusok foglyul ejtettek önkormányzatot, állami vállalatot és onnan közpénzt szivattyúztak ki:

„Azonban szerencséjük a politikai váltógazdaság függvényében forgandó volt, nem bírtak korlátlan védettséggel. Egy-egy botrány, cikksorozat, vizsgálat elsodorhatta őket. Ez 2010 óta megváltozott, a mai szereplők érinthetetlenek. Csak akkor eshet bántódásuk, ha kegyvesztetté válnak és a politikai család kitaszítja őket, lásd Simicska Lajos vagy Spéder Zoltán.”

Hozzátette, a nálunk megfigyelhető rendszerszintű korrupció nagyon nehezen megragadható, hiszen a szereplők bonyolult szerződések és szervezeti, tulajdonosi szerkezetek mögé rejtik az állami döntésekkel előre megtámogatott lopást:

„Az egész egy vertikális hálózatot alkot és néhány informális kulcsszereplő, ha úgy tetszik, klán vezér kezében fut össze. Ilyen jellegű, a politika csúcsáról szervezett korrupció a nyugati világban példa nélküli. Talán Dél-Európában, Olaszországban vannak, vagy voltak nyomai, de leginkább olyan helyeken találkozhatunk vele, mint Oroszország, Azerbajdzsán vagy egyes dél-amerikai, afrikai országok.”

Döntések…

Tapasztalatai szerint a  döntések nem ott születnek, ahol kellene, az erőforrások nem oda áramlanak, ahol szükség van rájuk és vezetői posztokat nem valós teljesítmény, hanem informális alkuk alapján osztják ki:

„A patrónus-kliens rendszert minden szinten táplálni kell erőforrásokkal. A verseny hiánya a haveri kapitalizmusban azt is jelenti, hogy az állam jóval a piaci ár felett szerez be termékeket, szolgáltatásokat. Ezt az egészet még jelentős részben EU-s pénzekből finanszírozzák. Persze a bürokrácia ettől még úgy ahogy ellátja a feladatait, kiadják a jogosítványt, bejegyzik az új ingatlant, de az olyan bonyolult nagy rendszerek, mint az oktatás vagy az egészségügy gyengén teljesítenek.”

Úgy látja,  a nálunk is érezhető általános gazdasági fellendülés szintén kedvez a rendszernek. Az emberek általában válságok idején borítják a bilit, nem akkor, amikor nőnek a reálbérek:

„Vannak a fanatikus politikai hívők, vannak a beletörődők és vannak, akik alsóbb szinteken szintén hasznot húznak a rendszerből és ezért befogják az orrukat. Nagyon sokan egzisztenciálisan függenek közvetlenül vagy közvetve az államtól. Ez széles kör, a közmunkásoktól, a hivatali alkalmazottakon át, az oligarcha kezében lévő helyi nagyfoglalkoztatónál dolgozókig tejed. Olyanok is vannak, akik azt gondolják, ez az ára a biztonságnak és közben legalább „nemzeti” kormányunk van. „

Bábok és strómanok

A professzor szerint sokszor még miniszterek sem dönthetnek kormányzaton kívüli „tanácsadók” és befolyásos családtagok jóváhagyása nélkül. Garancsi István  és Mészáros Lőrinc lehetséges mozgásteréről nehezen tud véleményt alkotni:

„Ezt nagyon nehéz megmondani, mert nem látunk bele pontosan. Azt azért lehet érzékelni, hogy ezeknek a szereplőknek a nagy része csak báb vagy stróman. Az állami intézményrendszer egy része kiüresedett, csak vázként szolgál a színjátékhoz csakúgy, mint sok vállalat. Rájuk csak technikai okokból van szükség, hogy közbeszerzésen induljanak, szerződéseket kössenek és átváltsák a közpénzt magánvagyonná. Szerintem itt csupán egy maroknyi embernek van tényleges mozgástere.”

Meggyőződése, hogy az egész rendszer katonai jellegű hierarchiaként működik teljesen átláthatatlan módon, senki nem tudja mikor, miért, ki által születnek döntések ebben a fekete dobozban:

„A komoly szereplők védve vannak, a legtöbb antikorrupciós intézményt pedig kikapcsolták vagy kézivezérlésen tartják. Az oknyomozó újságírók hetente, sokszor naponta közölnek cikkeket gyanús céghálókról, szerződésekről, tulajdonosi viszonyokról, de nyomozás soha nem indul. Ha az ember azt látja, hogy senki nem lép a korrupció ellen, akkor előbb-utóbb az lesz a túlélési stratégiája, hogy megpróbál ő is benne lenni vagy legalább nem kirúgatni magát egy kritikusabb megjegyzés miatt. Csak azok mernek nyíltan beszélni, akik egzisztenciálisan nem függenek a rendszertől.”