Connect with us

Kerítésen innen

Mézesmadzag, vagy korbács az egyházaknak – a nemzeti kormány dönt

Megosztás

A kormánypropaganda minden témáért lehajol. A Vas megyei Kemenessömjén katolikus templomában okozott tűzről arra asszociáltak, hogy mivel az elkövetők feltételezhetően fiatalok voltak, így a jónak ítélt egyházak támogatást kapnak, hogy megnevelhessék fiataljainkat. És, hogy melyik egyház a jó, azt természetesen Orbán dönti el.

 Hála Istennek, senki sem sérült meg

A miniszterelnökség MTI-hez eljuttatott közleményében a barbár cselekedet kapcsán arra a következtetésre jutott, hogy

„Különösen fájdalmas, hogy a tüzet két fiatal okozta. Ez a felháborító eset intő jel, hogy mekkora szükség van az egyházak felelősségteljes életre nevelő, szemléletformáló és közösségépítő tevékenységére, illetve hova vezethet az egyházak elleni hangulatkeltés,   amiből egyes politikai erők újra és újra tőkét próbálnak kovácsolni.”

Az aláíró Soltész Miklós államtitkár -és persze a kormány – a fenti eset kapcsán homályosan ugyan, de az ellenzék pártjait vádolta meg azzal, hogy kvázi felbujtanak az ilyen és ehhez hasonló dolgok elkövetésére. Nagyvonalúan elhazudva  az összehangolt kormányzati támadást a Szcientológiai egyház, vagy az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség ellen.

Milyen beteges, gerinctelen megfogalmazás!

Tény és adat nélkül állít, vádol, majd a semmire alapozva megoldást kínál, mint mindenek felett álló erő. Aztán, ha nem jön be és valaki perel és nyer, akkor majd az éj leple alatt ezért is bocsánatot kér és közpénzből perkál valamennyit. Esetleg tesz a bíróság döntésére és nem fizet, ahogy a fentebb említett és a állam ellen pert nyert Iványi Gábor egyházával teszi. A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség még egyetlen fillért sem látott a részükre megítélt több milliárdos kártalanításból.

Tanulmányi verseny 8. osztályos diákoknak az Evangéliumi Közösség lelkészképző főiskolája szervezésében.

A Szcientológusok pedig reménytelenül követelik vissza azt az adatbázist, amit úgy fogalt le a hatalom, hogy azóta sem bizonyította annak törvénytelenen voltát.

Scientológusok tüntetése a vallásszabadságért

Szcientológusok tüntetése a vallásszabadságért.

A jó egyház kap közpénzt!

A közlemény belengette, hogy egyház és egyház között különbséget tesz az erre hivatott, aki ki lehetne más, mint a nemzetvezető, Orbán Viktor:

„A Kormány a jövőben is támogatni fogja az egész nemzet javára értékes munkát végző egyházak tevékenységét, valamint keresztény örökségünk megőrzését. A helyreállításban Kemenessömjén néhány száz lelkes közössége számíthat a Kormány segítségére.”

Ehhez pofa kell! A kormány éjjel 23.59-kor adta ki helyreigazítását, amiért hazudott…

Közben, Patyomkin Magyarországának miniszterelnöke fotósok gyűrűjében adakozik Kötcsén 5000 forint erejéig az üldözött keresztények javára. Ezt követően pedig tart egy gyűlölettől fröcsögő beszédet a más vallású migránsok, helyesen: menekültek ellen.

Ha lenne még bármi közük is az örökkévaló hithez, az egyházak vezetői most egy-emberként mondanák, hogy eddig és ne tovább! De nem mondják. A kegyeltek számolják a Júdáspénzt és maximum éjjel forgolódnak kicsit többet az ágyukban, de reggelre már úgy látják, hogy ez így van rendjén.

És Ön szerint?

(forrás: mti)

A kormány-média bocsánatkérése az éj leple alatt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük