Banánköztársaság
Jó reggelt véreim, jó reggelt magyarok! – Itt kérem diktatúra van
Hát, eljött ez a nap is, amikor újra békés, közös együtt sétán, vonuláson és közös hazamenetelen biztosíthatjuk Orbán Viktort, hogy alázatos népe leszünk a NER tündérparadicsomában, az elkövetkezendő négy plusz akárhány évben is.
Hála, a magasságos teremtőnek,
ki a mennyekben lakozik, és természetesen Semjén Zsoltnak, ma ismét remek időre ébredtünk, így nem kell attól tartani, hogy eső, ne adja Isten hó, gátolná békés vonulásunkat, az illiberális demokrácia mellett, mely vonulás megtartását Orbán Viktor is természetesnek tartja és elfogadhatónak! Hiszen, mint megmondta ő tegnap is a szájával, nem csak a 2/3 miniszterelnöke akar lenni, hanem a háromharmadé is.
Tehát lehet követelni továbbra is az új választások kiírását, és arról szó se essék, hogy itt, kérem szépen diktatúra van!
Egyébként, ha én lennék Orbán helyében, kiírnám az újabb választásokat nyárra és megnyerném 3/3-al, oszt, annyi!
Így teljesen természetes, hogy Gulyás Balázs, akinek anyukája ma, holnap, leteszi az esküt az MSZP színeiben a Tákolmányra, nem tartja üdvözítőnek, hogy egyesek diktatúráról beszéljenek azon a közös vonuláson, aminek ő is a szervezője.
Pártunk és kormányunk is újra alakul,
és egyes hírek szerint, ennek a kormánynak már lesz egy női minisztere is, eb ura fakó, mert Orbán szaporodni kíván, vagyis nem ő, hanem a nemzet, mert lassan kihalunk itt Európa közepén, mint a dinók.
Persze tudom én, ma is lesz sok ember, lesz sok tábla, lesznek jelszavak is, ahogy egy tömegrendezvényen dukál, aztán mivel se diktatúra, holnap meg vége a hétnek, újabb „vidám vasárnapra” fogunk ébredni.
Nem is marad más hátra, minthogy gratuláljak Mészáros Lőrincnek, hogy az elmúlt hetekben is tovább nőtt a vagyona és újabb cégek kerültek értő kezei alá, hiszen így tényleg gazdagabb lesz lassan mint Cukkenberg 🙂 vagy kija f@szom!
Éljen április 22-e is!
https://varosikurir.hu/kovacs-zoltan-demokraciakepebe-a-tuntetes-nem-fer-bele/
Szerző
Friss
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?