Kerítésen innen
Jó úton halad az Andrássy út, hogy Fidesz-közeli kézbe kerüljön!

A budapesti Andrássy út a Világörökség része, így eddig aránylag nyugodtak lehettek azok, akiket tényleg érdekel, hogy a fontos helyszínek ne kerüljenek magánkézbe és ne legyen belőlük Fidesz-közeli szálloda, vagy bevásárlóközpont, esetleg jól értékesíthető lakópark.
Schmidt Mária keresztülhúzta a számításokat
A sokatpróbált történész asszony most nem a múltban keresgéli a Magyarok csodás tetteit, hanem leszállt a földre és kiskaput talált – nyitottak neki – ahhoz, hogyan lehet kijátszani a Világörökség tiltását.
Schmidt-trükk
Schmidt Mária egy egyszerű trükkel cselezte ki a múlt év végén megjelent kormányrendeletet, amely az állam elővásárlási jogát rögzítette a világörökségi területen fekvő ingatlanokra – írja a G7.
A december végén rögtön életbe lépett rendelet értelmében ha valaki világörökségi területen álló, de nem lakóépületnek számító ingatlannal rendelkezik, és el akarja adni, akkor jeleznie kell az államnak az adás-vételi szándékát. Ha pedig az államnak kell, akkor kötelező neki eladni.
A rendelet egyébként nyolc világörökségi helyszínt nevesít,*és ezeken a területeken az ingatlanok tulajdoni lapjára automatikusan fel is került az állam elővásárlási joggal kapcsolatos bejegyzése.
Schmidt Máriának, a Terror Háza igazgatójának cége, a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. azonban április elején mégis megszerzett egy olyan ingatlant, amelyre az államnak elővásárlási joga volt, de eladását egy kiskapu miatt nem kellett jelezni az államnak hogy nem az ingatlant vették meg, hanem az egész céget.
De mit szól ehhez Lázár János?
Furcsa, hogy a rendelet azt mondja, az eladónak nem kell a kiszemelt vevővel kapcsolatos előszerződést átküldenie, elég, ha a szerződéstervezetet, vagy a vételi szándéknyilatkozatot eljuttatja a Miniszterelnökséghez. Az államnak ezt követően nincs is mérlegelési jogköre az árazást tekintve: vagy elfogadja a vevő és eladó által meghatározott vételárat, vagy nem.
Hát, így kerülhet bármelyik kiszemelt Andrássy úti palota Fidesz-közelbe.
(forrás: G7)
Tiborczné Orbán Ráhel a legbefolyásosabb nők között – és, ha apuka bukik?
Szerző
Friss
- Hulk Hogan a filmsztár
- ‘Csak rajt ne fogjanak’ – Orbán újabb migrációs valósághajlítása
- Csak időjárás? – Így teszi tönkre a testedet a hirtelen lehűlés, sokan nem is sejtik, miért érzik magukat rosszul
- Gábor György: nyílt levél Schmidt Máriának és Lánczi Andrásnak, az egyes számú Digitális Polgári Kör örök tagjainak
- 31. heti horoszkóp: amikor végre minden a helyére kerül
- Kezet rázott Donald Trump és Ursula von der Leyen: a megegyezés megköttetett
- Ujhelyi István: Tusványos 2026 – Átmenet a diktatúrából a demokráciába
- Németh Balázs hírolvasóból lett Fidesz-frakció szóvivő visszatér a győkeréhez – Az első podcast-haknista: Orbán Viktor
- Az EU eldöntötte: háború! Mi eldöntöttük: se költségvetés, se Tisza, se DK!
- Majka: fenntartom a jogot magamnak arra, hogy akkor és azt mondjak, amit akarok (…) részemről az ügy lezárva…