Connect with us

Koronavírus

Jön, jön, jön, az ingyenes influenza elleni védőoltás , és más „finomságok” a járványfronton

védőoltás
Megosztás

Október 20-ától lesz elérhető a háziorvosi rendelőkben az influenza elleni térítésmentes védőoltás – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Mennyi az annyi?

Müller Cecília elmondta: a kétféle oltóanyag egyike a 6 és a 35 hónapos kor közötti kisgyerekeknek adható, ebből négyezer adag áll majd rendelkezésre. A másik a felnőtteknek szánt oltóanyag, amelyből a 3 és 12 év közötti gyerekek fél adagot kapnak.
A legfontosabb, hogy az egészségügyi szempontból leginkább sérülékeny krónikus betegek és a 60 év felettiek, valamint az egészségügyi és szociális intézmények dolgozói, lakói beoltassák magukat. Szintén térítésmentesen juthat hozzá az influenza elleni védőoltáshoz mindenki más is, aki élni akar ezzel a lehetőséggel – jelezte.

Covid járvány

Felhívta a figyelmet, hogy járványügyi készültség van az országban, ami azt jelenti, hogy mindenre fel kell készülni, legalábbis ameddig nem lesz védőoltás.
Kiemelte, a védekezés terv szerint zajlik. A Covid-betegek ellátására kijelölt intézményekben növelték az intenzívágyak és lélegeztetőgépek számát, és folyamatos az egészségügyi dolgozók kirendelése is.
Mint mondta, az első vonalban kijelölt intézmények egy része teljes kapacitással működik. Ha egy intézmény eléri ellátási befogadóképességének 80 százalékát, akkor további intézmények lépnek be az ellátásba. Az alapelv továbbra is az, hogy a lehető legkevesebb kórházba koncentrálják a gyógyítást, ameddig nincs védőoltás.
Müller Cecília elmondta, eddig 746 egészségügyi dolgozót vezényeltek 74 kórházból 12 másik olyan intézménybe, ahol koronavírusos beteget kezelnek. Jellemzően segédápolót, szakápoló, intenzív szakápolót, intenzív szakorvost, intenzív szakorvos-rezidenst, belgyógyász, tüdőgyógyász szakorvost és rezidenst.

Gyorstesztek

Az országos tisztifőorvos beszélt arról is, hogy a megkezdődtek azok az összehasonlító vizsgálatok, amelyek az antigénalapú gyorstesztek eredményét vetik össze a laboratóriumi PCR-tesztekével.
Mint mondta, a gyorsteszt alkalmazásával – ha a vizsgálatok eredményesek – sokkal rövidebb időn belül lehet a szervezetben lévő koronavírust kimutatni. Ha ezek az összehasonlító vizsgálatok 90 százalékos pontossággal megegyeznek a laboratóriumi PCR-teszt eredményével, akkor bevonják azokat is a diagnosztikába. „Ezek a gyorstesztek 15 percen belül eredményt adnak, ami nagyon előremutató” – jegyezte meg.
Ugyanakkor jelezte, hogy a laboratóriumi PCR-teszteteket továbbra is elsődlegesnek tekintik, és bővítik az ehhez szükséges kapacitást.
A szakember felhívta a figyelmet, hogy az iskolából kimaradt, koronavírusból felgyógyult gyerekek már nem fertőznek, és arra kérte a pedagógusokat, figyeljenek oda ezekre a gyerekekre, ne érje őket kiközösítés.

védőoltás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Orbánék megint az egészségünkön spórolnak - Csak keveseknek marad ingyenes az oltás - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük