Ez a nap
A jövőben nem biztos, hogy orvos altat a műtőben
11 évet tanult, hogy aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvos lehessen, most pedig képzést indítanak egészségügyi főiskolát végzetteknek, gyógytornászoknak, dietetikusoknak, hogy másfél év alatt pont olyan jogosítványokat kaphassanak, mint egy aneszteziológus szakorvos.
Név nélkül mesélt egy aneszteziológus arról, hogy ez miért veszélyes, és milyen élete van annak, aki ezt a szakmát választja Magyarországon.
„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pusztán a Kórházszövetség felé jelentette be, hogy ilyen képzést terveznek, és azt hallottam, hogy vidéken már el is indult. Már nagyon régen nem hozott ki semmi ennyire a sodromból, mint ez a hír, mert végtelenül igazságtalannak tartom” – mondta az aneszteziológus az Nlcafé-nak adott interjúban.
„Magyarországon egyetlen kórházban sincs elég aneszteziológus, ez tény. Azok, akik annyira bevállalósak is, mint amennyire profik, már rég elmentek, ugyanis Amerikában például egy altatóorvos keresi a legtöbb pénzt a szakágak közül. Csak utánuk jönnek a plasztikai sebészek… Ugye, mondanom sem kell, itthon nem így van. Nincs paraszolvencia, iszonyatosan nagy a nyomás, döbbenetes pörgés van, akinek van esze, menekül.”
Ez igen veszélyes
„Ez egy nagyon összetett szakág, aneszteziológus és intenzív terápiás orvos vagyok, ez így együtt a hivatásom. A gyakorlatban ez azt jelenti, kritikus állapotú betegeket tartunk életben, és mindig, mindenhez az intenzíveseket hívják egy kórházban, például az újraélesztésekhez is. Tehát a mi dolgunk nem pusztán annyi, hogy kivizsgáljuk, meg kifaggatjuk a beteget a műtét előtt, aztán elaltatjuk és csókolom.”
Azt is elmondta, Amerikában már bevezették, hogy nem mindig orvosok végzik ezt a munkát, és ott nagyon megszaporodtak a műhibaperek. Ez az egyik következménye…
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
Istvan Pinter
2017.12.07 22:13 at 22:13
igen a papok kerülnek előtérbe. egyúttal az utolsó kenetet is feladják. de jó lesz….
Pingback: Dr. Ádám György budapesti ügyvéd emlékére - Ő volt a magyarországi műhiba perek atyja - Városi Kurír