Banánköztársaság
Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…

Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Alább az év 25. hete fontosnak ítélt kérdéseit olvashatják tollából.
„Ön megint csúnyán elbaltázta….
- És ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy mindebben a román magyargyűlölő, fasiszta Simeoni volt a szövetségese, s ezzel megint a hazáját ültette a szégyenpadra. Ha mondhatom ezt, én már nagyon unom. Ön még mindig nem?
- Úgy tűnik, a lányának több esze van. Ő már menekülőre fogta. Nem kellene követni?
- Emlékszik még arra a tömény unalomba fulladt kampányára, aminek az volt a jelszava, hogy “Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját!” Hát nem fura, most meg azoknak osztogat milliárdokat, akik itt építenek akkumulátorgyárakat, s külföldről importálnak munkaerőt?
- Önt az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is kérdezték volna, de már a kocsijából erre csak annyit mondott: “Másik krimi!” Érthetem ezt úgy, hogy elismerte, hogy ez büntető ügy?
- Ezt megelőzően a Matolcsy-klán ügyeiről kérdezték. Aki ért magyarul, annak ez egyértelmű: Ha az öccse ügye egy “másik krimi”, akkor a Matolcsyak ügye az egyik. Így van és elszólta magát?
- Irigylem Önt az igen tehetséges családja miatt. Milliárdos az apja, a testvérei, a veje, a lánya, a barátjai. Ha kutyája lenne még az is milliárdos lenne. Gondolom az frusztrálja egy kicsit, hogy Önnek nem sikerült?
- „2025-ben olyan dolgok történnek majd Magyarországon, amik eddig még sose. Fantasztikus lesz! A fantasztikus szót nem használom, mert azzal megnyitok egy vitát, hogy csak jó lesz-e vagy fantasztikus is, de ez egy erős év lesz, maradjunk ennyiben!” Ezt kilenc hónappal ezelőtt mondta, akkor is hiába jelezte ennek az ellenkezőjét a Magyar Nemzeti Bank. Ön el szokta hinni, amit mond?
- Bár Ön azt állítja, hogy az Unió gazdasági növekedése stagnál, s ez van hatással a magyar gazdaságra. Csakhogy ez megint egy hazugság. Ugyanis az Unióban 4,6 százalékos növekedés volt. Miért hazudik olyanokat, amik egy percig sem állnak meg, mert a számok nyilvánosak?
- Az uniós adófizetők 3,2-5,5 milliárd eurója bánja az Ön miniszterelnökségét 2011 és 2023 közötti időszakban. Az elemzésből kiderül, hogy 13, egyértelműen szoros NER-kötődésű nagyvállalkozót vettek figyelembe, s csak az olyan közbeszerzéseket nézték, amelyeken csupán egy szereplő indult? Ugye nem csodálkozik, hogy nem szeretik az Uniós polgárok, akiknek a pénzét így leosztotta?
- Visszatérve az induló kérdéshez. Önnek már nem jut hely az Unióban a nagyok asztalánál. Nem lenne ideje levonni a következtetést? Vagy mindenképpen meg akarja várni a jövő tavaszt?
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek