Connect with us

Banánköztársaság

Juszt László: ha a Gothár-ügy miatt az egész színházi szakmának (és persze a közönségnek) bűnhődnie kell, akkor a Borkai ügy miatt az egész kormányt kell átvilágítani?

juszt
Megosztás

A Fidesz-logika visszanyalni látszik, legalábbis így kellene lennie, ha legalább némi következetességet magukra erőltetnének. Úgy tűnik, akik vuduzott hívők, nem igénylik, akik gondolkodnak, azoknak hiába tépnék a szájukat.

…hogy ne Németh Szilárd jelentse Magyarországon a kultúrát!

Juszt László közösségi oldalán így vélekedik:

“A Magyar Nemzet információi szerint konkrétan a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát… Úgy tudjuk, kormányzati körökben megdöbbentőnek tartják azt a cinizmust, amivel a színház és a főváros vezetése a Gothár Péter zaklatási ügye nyomán kirobbant botrányt kezelni próbálta, és nem kívánják fenntartani azt a helyzetet, hogy a magyar kormány minden tényleges ráhatás nélkül finanszírozzon olyan intézményt, vagy intézményeket, amelyekben hosszú ideje bűncselekmények történnek,… minden egyes intézményt át fognak világítani, mert a Gothár-ügy a felszínre hozta, hogy aligha egyedi esetről van szó.”

Ez így sem semmi

Egy – egyébként elítélendő – zaklatási ügy miatt az egész színházi szakma finanszírozását akarják átalakítani, az eléggé árulkodó. Kivált, ha hozzátesszük, hogy bár december 6-án robbant az ügy, de az államtitkári értekezlet már október 29-én tárgyalta a finanszírozás átalakítását.

Mindig mondtam:

ez egy istenáldotta kormány, amely a jövőbelátás képességével is rendelkezik.

De azért azt megkérdezném,

hogy ha a Gothár-ügy miatt az egész színházi szakmának (és persze a közönségnek) bűnhődnie kell, akkor csak egy kérdésem van: a Borkai ügy miatt az egész kormányt kell átvilágítani? A teljes költségvetést kell átalakítani?

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük