Banánköztársaság
Milyen pozíciók léteznek még, amelyekre a család igényt tart? – Juszt László 23. heti kérdései a miniszterelnökhöz
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. 2024. 23. hetében ezekre a kérdésekre vár(na) választ Orbán Viktortól….
„A 23. héten mindenki a választásokra koncentrál.
Amint az a titkos országjárásból kiderült, ő is. Lássuk hát az eheti miniszterelnöki interjú kérdéseit.
1.) Számomra nem volt meglepetés, hogy az unokaöccsét, Vitézy Dávidot szeretné Budapest főpolgármesteri székében látni.
Milyen pozíciók léteznek még, amelyekre a család igényt tart?
2.) Van a pofátlanságnak egy szintje, amivel az átlagember már nem tud mit kezdeni. Miközben az Ön politikájában évtizedek óta a bevándorlás- és idegenellenesség a legfontosabb elem, aközben kínai nyelven írt levelekben agitálja a betelepedett kínaiakat a Fidesz a jelöltjeinek megválasztására.
Ezt korrektnek tartja?
3.) A héten Geszten azt mondta: “Mi, magyarok döntünk a saját sorsunkról.”
Ezt annak ismeretében – hogy minden betelepülő, bárhonnan is és bármennyi időre is érkezett választó jogot kapott – viccnek szánta?
4.) Tasó László, Nyíradony és környékének fideszes parlamenti képviselője a Fidesz által kiadott választási újságban romákkal riogat, amikor azt mondja: “A történeti hűség kedvéért tudni érdemes, hogy a szakolykerti lepusztult portákat a nepperek idegen romacsaládoknak már régen felvásárolták volna…”
Nem tartja kényelmetlennek, hogy a választási csatában rasszista, cigányellenes kijelentésekkel próbálnak fideszes képviselőtársai előnyre szert tenni?
5.) Bár a Szuverenitásvédelmi Hivatalt az Ön javaslatára hívta életre a kormány, most Répássy államtitkár közölte, hogy “az független, autonóm államigazgatási szerv tevékenységével kapcsolatos kérdések megválaszolása nem tartozik a kormány tagjának feladat- és hatáskörébe”. Tette ezt azután, hogy a legvadabb ötvenes évekbeli, ÁVH-s módszer szerint akarta besúgásra kényszeríteni az ügyvédeket.
Ezt komolyan gondolta?
6.) “A rendszerváltás eredeti és legmélyebb értelme az, hogy összekötik a német és a szovjet megszállás előtti Magyarországot a mai Magyarországgal”- mondta Ön a héten. Gondolom – Önön és a barátain kívül – nem sokan vágynak vissza abba a feudális Magyarországba, amiről beszél. Ahol például Önből – több okból sem – soha nem lehetett volna miniszterelnök sem.
És nem hinném, hogy a társadalom többsége egyetért azokkal az előjogokkal, amikkel akkor éltek, s amikkel Önök most élnek…
7.) Ugyanebben a beszédben hivatkozik Trianonra: „Magyarok milliói váltak saját szülőföldjükön idegenné, odalett a magyar ipar és termőföld színe-java, határon túlra kerültek nagy egyetemeink, legszebb városaink, kulturális értékeink, nemzeti emlékezetünk meghatározó színterei”.
Esetleg hallott már arról, hogy abba a háborúba az Ön által feldicsért Tisza István vezette az országot?
Friss
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes