Banánköztársaság
Juszt László: nem tudom eldönteni, hogy Orbán csak megszokásból hazudik, vagy ennyire korlátolt?
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Most Orbán Viktor történelem-ismeretéről mondta el a véleményét.
„Tényleg nem tudom eldönteni,
hogy Orbán csak hazudik, vagy ennyire nem ismeri azt az országot, a történelmét, aminek a miniszterelnöki pozícióját összecsalta. Most azt állította a kampánya első napján vidéken, gazdák előtt, hogy
“Mégis csak én vagyok Magyarország első falusi miniszterelnöke. Kitől várjon a magyar gazdatársadalom, a magyar vidék, a magyar falu segítséget, ha nem a közülük jövő miniszterelnöktől?”
A rendszerváltást követően
- Boross Péter másodikként töltötte be a posztot Nagybajomban született.
- Gyucsány Ferenc Pápán.
Nos, a rendszerváltás, a határnyitás, az orosz hadsereg kivonulásának miniszterelnöke
- Németh Miklós, Monokon született.
- Grósz Károly 1987-88 között volt miniszterelnök, Miskolcon született.
- Lázár György 1975 és 1987 között volt miniszterelnök, Isaszegen született.
- Kádár János 1961-65 között volt miniszterelnök, Fiuméban született.
- Münich Ferenc 1958-1961 között volt miniszterelnök, Seregélyesen született.
- Hegedűs András 1955-56 között volt miniszterelnök, Szilsárkányban született.
Folytathatnám a sort vissza 1848-ig. De túl hosszú, nem érdemes. Csak tényleg nem tudom eldönteni, hogy Orbán csak megszokásból hazudik, vagy ennyire korlátolt? Vagy mindenkit hülyének néz?”
Csak úgy….
Orbán Viktor közösségi oldalán megjelent a frenetikus hír: „berúgtuk a kampányt”, vagyis megkezdte titkos országjárását Orbán Viktor a június 9-i EP- és önkormányzati választás előtt. A fotó mellé, amin a miniszterelnök egy nemesgörzsönyi magtárban beszél néhány ember előtt.
Friss
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén