Banánköztársaság
Juszt-matek a 38. hétre: 80 milliárd + napi 400 millió, azaz 36.8 milliárd = tesók között 116.8 milliárd forint
Ahogy manapság, úgy a múltban sem volt kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. Alább az év 38. hete fontosnak vélt kérdéseit olvashatják tollából, amire Orbán válaszár, reakcióját várja.
„Ismét eltelt egy hét,
így az év 38. hetében az Unió Bírósági ítélete szerint 80 milliárd + – napi 400 millió, azaz – 36.8 milliárdra nőtt a befizetendő bírság összege. Ez 116.8 milliárd forint. Ez 1.460 darab 80 milliós lakás ára.
Elhangzott ugyan, hogy a külföldi nagyvállalatok, illetve a bankok különadójából fizeti meg ezt Orbán, de ez soha nem volt igaz. Ugyanis a nagyvállalatok, a bankok nyereségét is mi adjuk össze. Egy igazi riporter – nem egy mikrofonállvány! – ezeket a kérdéseket tenné fel pénteken reggel, a közrádiónak nevezett fidesz szócsőben Tiborc apósának.
- Ön ugye jogvégzett ember. Feltételezem, hogy a diplomájáért tanult is, hiszen még a szocializmusban szerezte. Emlékszik-e arra az alapvetésre, hogy magasabb szintű jogszabályt nem “überol” egy alacsonyabb szintű? Tehát az Alaptörvényben garantált szerződési szabadságot hogyan lehet egy önkormányzati, vagy kormány rendelettel felülírni. Konkrétan: az AIRBNB szerződésekhez senkinek semmi köze.
- Az afrikai ország, Csád 200 millió euró segélyhitelt kap tőlünk, vízgazdálkodási, mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások megvalósítására”. Speciel 200 millió euróból, azaz 80 milliárd forintból komoly víztározók épülhetnének itthon is. Nem gondolja hogy szükség lenne rájuk?
- Hogy van az, hogy még véletlenül sem találni egy közbeszerzést, amely ne a haverokat hozná helyzetbe? Most 1 milliárdos szoftver üzletben jelent meg Palkovics László és a haverja. A szép az, hogy kötelezővé tették a szoftver használatát az állami szektorban. Ezt így törvényesnek és korrektnek tartja?
- A Patrióták Európáért képviselője, László András az EU vitában, szerdán azt mondta, hogy Magyarországon idén júliusban és augusztusban is öt-öt orosz állampolgárnak adtak letelepedési engedélyt. Ezzel szemben Szijjártó szeptember 6.-án úgy nyilatkozott, hogy 7.000 orosz vendégmunkás érkezett Magyarországra. Ön melyik számot tartja helyesnek, vagy van egy harmadik adata?
- 1,3 milliárdot adott a pénzünkből 3 horvátországi óvoda építésére, miközben azokon a településeken nincs is elég gyerek. Viszont utcára dobatta az Iványi Gábor által itthon üzemeltetett óvodákban, iskolákban élő gyerekeket – mondván tartoznak az államnak. Hogyan tud elszámolni a lelkiismeretével?
Friss
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet