Ez a nap
Izrael Aszad meggyilkolásával fenyegetőzik
Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti rendszerét, ha tovább engedi Irán ténykedését az ország területén – mondta Juvál Steinic infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek adott interjúban, amely hétfőn jelent meg.
„Aszadnak meg kell értenie, hogy lépéseinek ára van”- mondta a kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó, a biztonsági kabinet munkájában is részt vevő miniszter.
Kifejtette, hogy Izrael mindeddig nem szólt bele a szíriai polgárháborúba, de ha Aszad lehetővé teszi Iránnak, hogy Szíriát katonai támaszponttá változtassa, hogy onnan támadja Izraelt, akkor tudnia kell, végeznek vele.
„Nincs tökéletes felkészültség” – mondta Steinitz arra a kérdésre, hogy Izrael északi részén a lakosság készen áll-e egy esetleges háborúra.
Irán megtorló támadásra készül
Vasárnap este minden izraeli tévécsatorna beszámolt arról, hogy a hírszerzők szerint Irán megtorló támadásra készül a közeljövőben egy Izraelnek tulajdonított, a szíriai T-4-es légitámaszpont ellen elkövetett, hét iráni katonai tanácsadó halálát okozó légicsapás miatt.
Az értesülés szerint Kaszem Szulimáni, az Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű hírszerző elitegységének parancsnoka és Hadzsi Zádával, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka áprilisban a libanoni választások utánra halasztotta az Izrael elleni válaszcsapást.
Azért napolták el az akciót, mert a támadásban a síita libanoni Hezbollah milíciája is részt venne egy izraeli katonai támaszpont bombázásával, és ez befolyásolhatta volna a szervezet libanoni megítélését a választásokon.
A valószínűleg Szajed Ali Hamenei ajatollahhal, Irán vallási és politikai vezetőjével közösen meghozott döntés hátterében az áll, hogy a libanoni választások után már semmi nem indokolja a késlekedést, mert Donald Trump amerikai elnök már 2015-ben elhatározta az Iránnal kötött atomalku felfüggesztését, és ezért nem szükséges kivárni május 12-ét, ennek nyilvános bejelentését.
Izraelben úgy vélik a katonai szakértők, hogy Irán háború nélkül próbálja megtorolni az T-4-es támaszpont elleni légicsapást, valószínűleg úgy, hogy korlátozott rakétatámadást indít észak-izraeli katonai célpontok ellen.
Izrael különböző óvintézkedéseket foganatosított. Katonai szakértők szerint a rakétavédelmi rendszerek ki tudják védeni az iráni rakétatámadásokat.
(Forrás: MTI)
Izrael felrobbantott egy Szíriában épülő atomreaktort! Nem most, 2007-ben…
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő