Kerítésen innen
Kacsa a Fertő tavi bomba? – Mi köze van hozzá Orbán Ráhelnek? A helyzet fokozódik, érik a feljelentés….
A Balaton bekebelezése után a jelek szerint a Fertő tó következhet. A hét híre, hogy állítólag a Fertőrákosi-öbölben a medervíz szonáros kutatásakor II. világháborús bombákat találtak, ami miatt meghatározatlan időre kitiltották az ottani lakosokat, akik sumákságot sejtenek.
A hír….
A Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. bejelentést tett a tűzszerészeknek és életvédelmi okokból lezárták az érintett területet. A robbanótestek kiemelését a honvédség tűzszerészei fogják elvégezni, de ennek idejéről még nincs hír. Addig is tilos és életveszélyes a belépés a Fertő Tavi Vízitelep területére, közölte a fejlesztő társaság. A teljes Fertő tó – azaz az osztrák és a magyar vízterület együtt – része az UNESCO világörökségének.
A fejlesztések élére pedig az a Magyar Turisztikai Ügynökség állt, amelynél jelentős befolyással bír a kormányfő lánya. Orbán Ráhel a helyi híradások szerint többször is feltűnt a térségben. Februárban a Kurier című bécsi napilap, majd júliusban a tulajdonában lévő, kelet-ausztriai ügyekkel foglalkozó SchauTV már egyenesen úgy tálalta, hogy a Fertő tavi beruházásban az Orbán család is érdekelt – írta a HVG.hu.
A Fertő tó Barátai Mozgalom
sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, amit teljes egészében olvashat:
„Szeptember 16-án a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. közölte, hogy második világháborús bombákat találtak a Fertő part fejlesztési területén a Fertőrákosi öbölben. A fejlesztő cég ezért belépési tilalmat rendelt el a Fertő tavi vízitelep területére, ahol kormányzati tervek szerint az ország legnagyobb, közel 30 milliárd forintos turisztikai fejlesztésére kerül sor. Az óriásberuházással kapcsolatban súlyos aggályokat fogalmazott meg korábban a Fertő tó barátai civil szervezet, amely éppen a jövő héten akart ez ügyben fórumot tartani Fertő tavi vízitelep területén. A fejlesztő cég belépési tilalma – amely további értesítésig érvényben marad – lehetetlenné teszi azonban a tiltakozó fórum megtartását.
A jelek szerint a bomba csak kacsa
Több szempontból is kérdéses, hogy igaz-e a fejlesztő cég állítása, hogy a beruházás előkészítő munkálatai során, a medervíz szonáros felderítő tevékenység eredményeként bombákra bukkantak.
1. A Nemzeti Közlekedési Hatóság honlapján (nkh.gov.hu), ahol minden hajózási zárlatról azonnal tájékoztatják a hajósokat, semmi nyoma nincs annak, hogy hajózási zárlatot rendeltek volna el a Fertő tó valamelyik részén.
2. Az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred, amely a katonai eredetű lőszerek, bombák hatástalanítását végzi Magyarországon, a hírek szerint semmilyen bejelentést nem kapott a környékről.
3. A helyiek a Fertő tavon a napokban nem láttak semmi hajós felderítő tevékenységet, szerintük a vízitelep területén sem volt ilyen tevékenységre utaló mozgás. Ráadásul június 6-tól két hétre le volt zárva medervizsgálat miatt a tó vízterülete, de akkor nem találtak semmi bombát.
4. A Fertő tavat jól ismerő helyiek szerint a Fertőrákosi öbölben több méteres iszap fedi a tó fenekét, ezért egy világháborús bomba, ha itt helyezkedne el, több évtized folyamán olyan mélyre süllyedt volna az iszapban, hogy szonáros felderítés során nem lehetne észrevenni.
5. A talált robbanó szerkezetek helyét – vízen is – jól láthatóan meg kell jelölni. A Fertőrákosi öbölben semmi jelölés nem látható.
Ezek alapján úgy tűnik,
hogy a fejlesztő cég állításaival szemben semmilyen bombát nem találtak a Fertő tóban és a belépési tilalmat a fejlesztési területre azért rendelték el, hogy elűzzék a vízitelepen elhelyezkedő cölöpházak tulajdonosait és megakadályozzák, hogy a helyiek a Fertő parton tiltakozzanak az óriásberuházás ellen.
Ha ez így van, akkor a Sopron – Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. a közveszéllyel való fenyegetés bűncselekményét követi el. A Fertő tó barátai ezért fontolóra veszik, hogy feljelentést tegyenek a fejlesztő cég vezetői ellen. A büntető törvénykönyv szerint, aki a köznyugalom megzavarására alkalmas valótlan tényt állít, híresztel vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget, három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A fejlesztő cég a helyieket egyébként már tavasz óta igyekezett távol tartani a Fertő parttól és megkeserítette a cölöpházak tulajdonosainak életét. Hol a szemétszállítás szűnt meg hirtelen, hol a vízszolgáltatás szünetelt indokolatlanul.
Súlyos aggályok a turisztikai gigaberuházással kapcsolatban
A Fertő tó barátai, ahogy már korábban is kifejtették, több szempontból aggályosnak tartják a tervezett beruházást. Az érintett soproni és Fertő környéki polgárok alig kaptak lehetőséget arra, hogy tájékozódjanak és elmondják véleményüket a Fertő-part fejlesztésével kapcsolatban. A projekt több fontos részletét mind a mai napig homály fedi.”
(Az ország legnagyobb turisztikai fejlesztése során teljesen megújul a Fertő-tó környezete.
A projekt mögött több éves hatósági ügymenet áll. A beruházási terület a határon fekszik, ráadásul Natura 2000-es természetvédelmi terület. Decemberben elkezdődtek a területen az előkészítési munkálatok, a fakitermelések, és a nádaratás. A mélyépítéssel járó, összetettebb munkálatok már 2019 májusában elindulhatnak – írta januárban a sopronmedia.hu.)
„A soproni önkormányzat – a terület tulajdonosa – által alkalmazott eljárás nem az érintettek véleményének megismerésére és figyelembe vételére, hanem a kritika elhárítására irányult.
- Nem tudni, hogy ki viseli majd a vízitelep üzemeltetésének és karbantartásának költségeit
- kié lesz a szállodából és kikötőből befolyó haszon?
- Mekkora költségekre és haszonra lehet egyáltalán számítani? Félő, hogy a turisztikai óriáslétesítmény üzemeltetésének költségei elsősorban a közösségre hárulnak majd, míg a haszon elsősorban magánzsebekbe vándorol.
Mind természetvédelmi, mind tájképi szempontból aggályos
a tervezett beruházás néhány központi eleme: a vízpartra tervezett száz szobás szálloda, a nagyon hosszú, összefüggő apartmanház-sor és az ezer csónak- és hajóhelyet meghaladó összkapacitású kikötők. Az épületek tervezett építészeti kivitelezése, a sok beton nem illeszkedik a táj jellegzetességéhez. A projekt tájidegen építészeti stílusával lemond a magyar kultúra helyi értékeiről egy jellegtelen nemzetközi turisztikai trend javára és figyelmen kívül hagyja a terület világörökségi státuszát.
A Fertő tó barátai civil szervezet nevében:
Dr. Joób Márk
(mobil: 20 / 824 24 76)”
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára