Kaczvinszky Barbara szürreális agymenését talán csak egyetlen hajszálnyi különbség választja el a mai Magyaroroszág mindennapi valóságától.
Terhes nő megérkezik a szülészetre:
– Jó napot kívánok! Hamarosan szülni fogok, már elfolyt a magzatvízem, és 5 perces fájásaim vannak.
– Kapott időpontot mára?
– Nem érti, hogy hamarosan szülök?!
– De kérem, az nem úgy van, hogy maga itt összevissza szül! Még egyszer kérdezem: Elő van jegyezve?!
– Egy hét múlva vagyok kiírva, de jön a gyerek. Nem érti…jaj…
– Ne jajgasson nekem! Most csütörtök este van, ilyenkor itt nem szokás szülni.
– Kérem szépen, fogy az idő. Segítsen!
– Nem látja, hogy azt teszem?! De nincs sehol egy szabad lyuk a beosztásban. Elhiheti, ha lenne, beírnám szülni. Különben orvos sincs. Nem értem, miért nem érti!
– Akkor mit csináljak? Aaaa…
– Hívjon egy taxit!
– Taxit? De hova menjek?
– Akárhova. Ha az utcán, taxiban vagy buszon szül, még a hírekbe is belekerül. De ne mondja el senkinek, hogy én mondtam! Tudja hogy van ez! A gyerek az első. Hé! Most mit csinál?! Nehogy szüljön már! Álljon le! Juliskának, a takarítónőnek is lejárt a munkaideje. Ő ért az ilyesmihez, mert biológia tanár volt, mielőtt kirúgták az iskolából. Ne üvöltsön! Váárjon! Felszólok az osztályra, hátha felveszi egy segédápoló.
Isten, haza, család.
Felsírt a nemzet.
(Képünkön a szerző)
Ezeket olvasta már?
