Kádár, Hruscsov és Bamba Mohamed aláírt

Ellentétben számos kortársammal, soha nem tagadtam, hogy úttörő voltam. Ez volt mai baloldaliságom alakulásának első állomása. Szerettem az ott kapott faladatokat, szívesen  és aktívan vettem részt az iskolai úttörőcsapat munkájában. Előfordult, hogy önállósítottam magam és az általam vezetett őrsöt. Nem volt vitánk akkor sem, amikor elhatároztam: lógunk az órákról, elmegyünk az MSZMP VII. kongresszusára és köszöntjük a tanácskozáson résztvevő Nyikita Hruscsovot és feleségét. 

A pártállami „TEK-es kedvessége”

Ha már köszöntünk, be is kell vásárolni. Összedobtuk a zsebpénzünket és Nyina Hruscsovának vettünk egy kalocsai népviseletes babát, a férjének pedig egy üveg tokaji bort. Aztán bevonultunk a kongresszus helyszínére, a Dózsa György úti Építők Rózsa Ferenc Kultúrházába, más néven, a MÉMOSZ székházba.

Bent utunkat állta egy pártállami „TEK-es”, aki miután megtudta, hogy Nyikita Hruscsovval szeretnénk találkozni, azt mondta: Hruscsov elvtárs most nincs itt. Menjetek az Alkotmány utcába (már nem tudom, hányba), ott megtaláljátok. Egy üres telekre küldött… Nem adtuk föl, visszavillamosoztunk a Dózsa György útra.

Bevallom, már akkoriban is nagy szájam volt, és mindig igen nyersen kimondtam, amire gondoltam. (Ez megmaradt és egész életem során számtalanszor komoly gondot okozott.) Amint beléptünk a székházba – hátam mögött a biztonságérzetet adó csapatommal –, egyenesen a „kedvesen, készségesen eligazító TEK-es” felé vettem az irányt.

Kádár segített

Rögtön gúnyosan megköszöntem az „útbaigazítást”, majd közöltem, hogy Hruscsov elvtárs ott ül az üres telek közepén és őt várja. Majd arról érdeklődtem, szégyenli-e magát, hogy átvert gyerekeket, akik ezért össze-vissza utazgattak, majd gyalogoltak a városban, mert a pénzük is elfogyott. Megkérdeztem azt is, hogy érzi magát azután, hogy ilyen csúnyán becsapott minket.

Közben a hátam mögött kinyílt a tanácsterem ajtaja. Kádár János lépett ki, és a hangos szavakra odalépett. Megkérdezte, mi történt. A többiekkel együtt, egymás szavába vágva meséltük el csalódásunk okát. Kádár János ott, előttünk, keményen letolta a bűnöst, majd azt mondta, „várjatok gyerekek, idehívom Hruscsov elvtársat.”

Mire együtt visszaértek, már az egész (addig észrevehetetlen) nemzetközi sajtó ott tolongott körülöttünk. Mint később, a szüleinktől megtudtuk, még Pekingben is beszámoltak a „talpraesett gyerekekről”. A későbbiekben meg gyakran kihívtak minket egy-egy óráról mert újságírók voltak ránk kíváncsiak. Ilyenkor gondterhelten meg is jegyeztük, hogy „már megint egy újságíró!” (Ha tudtam volna akkoriban, hogy mi leszek, ha nagy leszek?!)

Visszatérve a történtekre, mondtunk jól-rosszul vagy két mondatot oroszul, átadtuk az ajándékot, meg is puszilt minket Hruscsov és a felesége is. Kértünk aláírást a szovjet pártelnöktől és Kádár Jánostól az őrsi- és a csapatnaplóba. Ezt követően több külföldi vendégpolitikus önként jött autogramot adni. Miután ezeket begyűjtöttük, visszaindultunk a suliba. Bevallom, az úton azon vihorásztunk, hogy az egyik aláíró afrikait Bamba Mohamednek hívták…

Napjainkban hogy történne?

Az iskolában nem toltak le minket, sőt, büszkék voltak ránk. Egy ideig még leveleztünk is Kádár Jánossal. Beszámoltunk arról, hogy mit csinálunk és ő (vagy a titkára) válaszolt nekünk. Így hát május elsején elmentünk a Felvonulási térre, hogy virággal köszöntsük a párt első titkárát. Esett az eső, mi egy szál egyenruhában… Kádár megköszönte a csokrot, majd a fejünket megsimítva sürgetett, hogy menjünk gyorsan valamit fölvenni, nehogy megfázzunk.

A két aláírást a mai napig őrzöm. Most, hogy eszembe jutott ez a gyermekkori történet, elgondolkodtam, hogy vajon miként zajlana mindez napjainkban, Orbán Viktorral, akiből szerintem (ellentétben Kádárral) hiányzik a természetes kedvesség, közvetlenség… Úgy vélem, mindez ott kezdődne, hogy a TEK-esek be sem engednének egy gyermekcsoportot egy felnőtt tanácskozás helyszínére. És ha mégis megtörténne, Orbán észre sem venné a gyerekeket – kivéve, ha vannak a közvetlen közelben filmesek, fotósok…

Körmendi Zsuzsa

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük