Voks 2024
Kampány után tisztul a (lát)kép?

Alighanem minden idők esztétikailag legkörnyezetszennyezőbb kampányán vagyunk túl és ezért nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Fidesz és szatellit-szervezetei az igazi felelősök. Hamarosan azonban el kell tüntetniük a falakról, oszlopokról és valamennyi lehetséges helyről mindazt a szemünk elé hányt mocskot, amivel szétzúzták Magyarország „látképét.”
Nem lehet csukott szemmel járni
Most, hogy túlvagyunk a választásokon még szembetűnőbb, hogy mit műveltek egyes szervezetek az épületekkel és egyáltalán a környezetünkkel csak azért, mert rettegtek a politikai bukástól. Kicsinyes, gyáva, hazug üzenetek között járkálunk hónapok óta és ezek kikerülhetetlenek, mert nem csak a televíziók képernyőin, rádiók hangszóróin, újságok, portálok oldalain törtek ránk, amiket nagy odafigyeléssel nagyából ki lehetett kerülni, de az utcán nem lehet csukott szemmel járni.
Már csak három hét
Egy héttel a választás után az ország nagyon sok pontján láthatók még hirdetőtáblákra, hirdetőoszlopokra, villanyoszlopokra kihelyezett választási plakátok.
A választási törvény szerint a szavazás napjához képest egy hónapon belül, tehát július 9-én 16 óráig kell eltüntetni e plakátokat. A jogszabály szerint a plakátot annak kell eltávolítania, aki azt elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték.
Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják a plakátokat, majd annak költségét kiszámlázhatják. A legtöbb önkormányzat a választási időszakra hirdetőtáblákhoz hasonló „kampányoszlopokat” helyezett ki a közterületekre, a jelöltek és a jelölőszervezetek ezekre ingyenesen ragaszthatták fel plakátjaikat, szóróanyagaikat. Az önkormányzatok így próbálták megelőzni a „vadkampányolást”, vagyis azt, hogy a jelöltek, jelölőszervezetek aktivistái a plakátokat házfalakra, villanyoszlopokra, aluljárók falára, vagy hidakra ragasszák fel.
Ne higgyük azonban azt, hogy egy törvény mindenható! Az országot járva, nem kevés helyen még az elmúlt ciklusok választási plakátjaiból is találhatunk néhány, az időjárásnak különösen ellenálló darabot.
Friss
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!
- Csőd a Pepco-nál? Nem az történik, amire számítanál…
- Hulk Hogan a filmsztár