Bulvár
Kánikula!!! – Vöröskód újabb megyékre
Kánikula: HungaroMet előrejelzése alapján a Belügyminisztérium vasárnapig meghosszabbította és további megyékre is kiterjesztette a hajléktalanok egészségének megóvása érdekében elrendelt vörös kódot – jelentette be a tárca szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten.
Kötelező a befogadás
Csizi Péter közölte: az intézkedés kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását, egyben a protokoll felkészíti az intézményeket az intézkedés végrehajtására.
Emlékeztetett arra, hogy a vörös kódot a másodfokú hőségriasztással összhangban szerdától péntekig rendelték el, ezt hosszabbították meg most, mert a HungaroMet előrejelzése szerint nem várható lehűlés a hétvégére.
Begorombul a hőség
Pénteken délben olyan erős lesz az UV-B sugárzás, hogy pillanatok alatt leéghetünk a napon
Negyed óra is elég lehet a bőrpír megjelenéséhez. Közölte, ha a hajléktalanellátó rendszer túltelítetté válna, akkor más profilú szociális intézményeknek is be kell fogadniuk az embereket hűtött helyiségekbe. E tekintetben jól áll az ellátórendszer, mert csak 78 százalékban kihasznált – mondta a helyettes államtitkár, jelezve:
ez azt jelenti, hogy 790 szabad férőhely áll rendelkezésre országszerte.
Az átlagosnál is jobban figyeljünk egymásra
Csizi Péter elmondta, a szociális munkások vizet és hideg teát osztanak az utcákon, továbbá felhívják a hajléktalanok figyelmét arra, hogy célszerű hűtött helyiségekbe menniük. Továbbá kérik a lakosságot, hogy ha bajba jutott embert látnak, akkor hívják a krízis-diszpécserszolgálatot – tette hozzá.
Újabb megyék a kánikula- riasztási listán
Szerdán az Észak-Alföld két vármegyéjére (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok), a Dél-Alföld három vármegyéjére (Békés, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun) és a Dél-Dunántúlon Tolna vármegyére rendelték el a riasztást,
csütörtöktől viszont már Baranya, péntektől pedig Somogy, Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Fejér vármegyében is érvényes lesz a vörös kód.
Folyamatosan figyelje a közleményeket, mert Szombaton és vasárnap egyes vármegyékben fokozatosan megszűnik a riasztás – jelezte a helyette államtitkár.
(A Népszava cikke nyomán)
Friss
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
- Üzent a pápa
- Új Jalta köttetik? Orbán magányosan, Európából kitaszítva, súlyát vesztve…