Ez a nap
Kánikulai hétvége vár ránk!
Az egész hétvégén zavartalan kánikula várható, nem véletlenül adták ki a hőségriasztást. vigyázzon nagyon magára, ha egészséges is megterheli szervezetét ez az idő.
Már péntektől itt a kánikula
Péntek délután már szinte mindenütt eléri a maximum hőmérséklet a 30 fokot, többnyire meg is haladja azt. Fülledt, igazi strandidőre számíthatunk csapadék nélkül, erős UV sugárzással (UVI 7). Gyenge gomolyfelhőzet, illetve változó vastagságú fátyolfelhőzet, párásság szűrhetik a nap sugarait, adhatnak időnként árnyékot. Mérsékelt, az északi és keleti országrészben, időnként élénkebb KÉK-i szél fúj.
Az éjszaka folyamán nem történik jelentős változás az időjárásban: mérsékelt légmozgás, főként a keleti országrész fölött változó, gyenge felhőzet, de zömében csillagfényes égbolt lesz jellemző. Hajnalban, a keleti, délkeleti határvidéken, elvétve nem kizárt egy-egy, kis körzetet érintő zápor, zivatargóc előfordulása. Felfrissül a levegő.
Szombaton is napos, meleg, egyre fülledtebb idő lesz, a déli, kora délutáni időszakban erős UV sugárzással. Gyenge gomolyfelhőzet adhat helyenként és időnként átmeneti árnyékot, melyből elvétve futó nyári zápor, kis térséget érintő, helyi zivatargóc is kialakulhat. Ilyenre a kora reggeli órákban, a délkeleti határvidéken, késő délután, este északkeleten és a Dél-Dunántúlon van a leginkább esély. Zivatargócoktól eltekintve gyenge vagy mérsékelt ÉK légmozgás lesz jellemző.
Éjjel is túlnyomórészt derült, nyugodt, csillagfényes idő lesz az országban, de a Dunántúl középső és déli tájain, kisebb eséllyel északkeleten ekkor is kialakulhat kis körzetet érintő zivatargóc.
A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):
péntek délután 29 – 34,
szombat reggel 16 – 20,
szombat délután 30 – 34,
vasárnap reggel 17 – 21 fok körül alakul.
– Vasárnap és a jövő hét első felében hamisítatlan nyaralóidőre készülhetünk, sok napsütéssel, kánikulával. Elszórtan, helyben alakulhat ki egy-egy kis körzetet érintő, de esetenként ott megerősödő záporeső, zivatargóc. Ezekre a késő délutáni, esti, illetve hajnali, reggeli időszakban van a leginkább esély. A helyi csapadékgócoktól eltekintve gyenge lesz a légmozgás. Az éjszakai lehűlés mérséklődik, városokban egyre kevésbé lesz frissítő, a napi középhőmérséklet több napon keresztül meghaladhatja a +25 fokot, néhol megközelítheti a +27 fokot!
– A jövő hét második felében tovább fokozódhat a meleg, már 35 fok feletti értékek kerülhetnek túlsúlyba. Alacsonyabb nedvesség tartalmú levegő érkezhet fölénk, azaz a napsütés mellett csökken a fülledtség és a zivatarok kialakulásának esélye.
FIGYELEM!
IGYON SOK FOLYADÉKOT,
AZ ÉLETE MÚLHAT RAJTA!
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat