Budapesti hétköznapok
Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’

A csődveszély árnyékában ült össze szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn drámai hangvételű sajtótájékoztatón jelentette be, hogy azonnali jogvédelmet kér a bíróságtól a kormányzat által kivetett szolidaritási hozzájárulás miatt.

Összesen 51 milliárd forint a tét
„Szerdán 13 milliárd forintot inkasszálna a Magyar Államkincstár a főváros számlájáról. Ha ez bekövetkezik, akkor Budapest működésképtelenné válik. Ezért azonnali jogvédelmet kérünk a bíróságtól”
– jelentette be Karácsony Gergely, aki hangsúlyozta, hogy az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a fővárost érintő kormányzati megszorítások ellentétesek az Alaptörvénnyel, és ennek alapján törvénytelenül inkasszáltak korábban a főváros számlájáról 28 milliárd forintot.
„Magyarország kormánya nem fogadta el az Alkotmánybíróság döntését, így továbbra is perben állunk”
– magyarázta a helyzetet Karácsony.
<< Olvassa cikkeinket a Facebookon, az Instagramon, a Linkedinen, a Truth-on és a Google hírei között is! >>
Összeférhetetlenség
A főpolgármester elmondta azt is, hogy összeférhetetlenségi eljárást fog kezdeményezni azokkal a fideszes közgyűlési tagokkal szemben, akik a magyar országgyűlési hivatal munkatársai. Ez Karácsony szerint
ez nem csak erkölcsi, hanem jogi kérdés is.
Több fideszes fővárosi képviselői is tanácsadóként segíti a kormánypárti parlamenti frakció munkáját: Szentkirályi Alexandra havi 1,7 millióért ad tanácsot frakcióvezető-társának, Kocsis Máténak.
Friss
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa